Jelenlegi hely

Viki élményei Pöttyös kapitány hajóján

Tavaly augusztusban voltunk a lányommal Szegeden a Hungarikum Fesztiválon. A rendezvényen sok gyerekprogram várta a kicsiket. A legnagyobb élményt Pöttyös kapitány hajója nyújtotta a gyerkőcöknek, ahol különböző, érdekes feladatokat kellett teljesíteni. Minden feladat után pecsétet kaptak a jó teljesítésért. A képeken látható, hogy volt részünk memóriajátékban, ügyességi és erőnléti feladatokban is. A  sikeres játék után a jutalom sem maradt el: pöttyös túró rudit vagy piros pöttyös kendőt kaptak a résztvevő lurkók.

A lányom nagyon élvezte a játékot, két nap is kimentünk a rendezvényre, ahol kézművesfoglalkozással vezettük le a játék izgalmait: lehetőség volt textilfestésre és több asztalnál is lehetett természetes anyagokból emlékeket készíteni: színes raffiából pókhálót szőttünk, kenderből és termésekből üveget díszítettünk. Nagyon szép munkák készültek, nem volt két egyforma alkotás, mert a gyereket nagyon ügyesek és kreatívak voltak. Viki elkészített munkái mai is a szobája polcát díszítik.

Ezen kívül nagyon sok látnivaló volt, amitől gyerekeink okosodhatnak (!) és természetesen kiváló minőségű magyar termékek vásárlására is lehetőség volt: méz, bor, fűszerpaprika, sajt, rétes, kézműves desszertek, lekvár, szörp, kürtőskalács, népi kézművestermékek, bábok, kerámia, szappan.

A jó hangulatról pedig táncbemutatókkal és élő koncertekkel gondoskodtak.

A Hungarikum Fesztivált az idén is megrendezik Szegeden augusztus 9-12 között a Széchenyi téren, aki tudja, ne hagyja ki, mert a gyerekeknek felér egy nagy nyári élménnyel!

(A rendezvény ingyenes)

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Ugrás az oldal tetejére