Jelenlegi hely

Fotókönyv készítés online, gyorsan és egyszerűen

Fényképeink megőrzése a digitális korban már valamivel egyszerűbb, hiszen egy telefon, egy számítógép vagy más adathordozó is fotók ezreinek mentésére alkalmas. A különböző papír alapú albumok azonban egész más élményt nyújtanak, elkészítésük pedig egyszerű.

Megőrzött emlékek

Az emlékezés és nosztalgia mindenki számára fontos, hiszen a minket ért élmények akár évtizedekkel később is hatással vannak ránk, érzelmeket váltanak ki. Az emlékek megőrzésének pedig régóta bevált módja a fotózás, hiszen a fényképeken keresztül vizuálisan is felidézhetjük a történéseket, ami által még pontosabb képet kaphatunk a múltról. A fotózás ma pedig már abszolút széles körű lehetőség, hiszen az okostelefonok korában szinte mindenki zsebében lapul egy jó minőségű kamera is.

A digitális fotók által pedig még több emléket rögzíthetünk, életünk szinte minden pillanatát megőrizhetjük akár egy fotó, akár egy videó formájában. A digitalizáció azonban sajnos kicsit háttérbe szorította az olyan hagyományosabb megoldásokat mint a papír alapú fényképek vagy albumok, holott a modern technológia ezek elkészítését is leegyszerűsíti. A Sooters fotókönyv készítő szolgáltatásával például percek alatt tematikus albumokba rendezhetjük digitális fotóinkat, hogy egy valóban emlékezetes kiadványt kapjunk.

Hagyomány új köntösben

A fotózás lehetősége a szélesebb rétegekhez a filmtekercs és a hozzá tartozó olcsóbb fényképezőgépek megjelenésével jutott el. Ekkoriban a képek előhívását gyakorlatilag csak szakemberek végezhették, hiszen az csak kontrollált körülmények között, kémiai eljárások útján volt lehetséges. Az elkészült képeket pedig csak papír alapon kaphattuk kézhez, melyet aztán mindenki előszeretettel rendezett albumokba, melyek a mai napig is a családi archívum részét képezik.

A fotókönyv is hasonló elven működik, de a tradicionális eljárásokat modern megoldásokkal kombinálja. A fotók előhívása ugyanis ma már nyomtatás útján történik, mely egyrészt egyszerűbb és gyorsabb módszer, másrészt a lehetőségek terén is sokkal kreatívabb. Egy fotókönyv létrehozása így legalább akkora élmény lehet, mint korábban a képek beragasztása egy albumba. Legyen az egy tematikus fotókönyv egy jeles alkalomról, vagy kedvenc képeink gyűjteménye, az eredmény gyors és lenyűgöző.

Gyors és egyszerű

A Sooters oldalán található fotókönyv szerkesztő segítségével semmilyen különleges szaktudást nem igényel az, hogy valaki percek alatt összeállítása a neki tetsző gyűjteményt. A felület lényegében lépésről lépésre végigvezet minket a folyamaton, mely során kiválogathatjuk és szerkeszthetjük képeinket, a meglévő sablonok mentén egy alkalmas könyvbe rendezhetjük, melynek még a különféle paramétereit is beállíthatjuk, hogy a leginkább személyre szabott végeredményt kapjuk.

A fotókönyv gyártása pedig legalább annyira gyors és kényelmes, mint az elkészítése, a házhozszállítási opciónak köszönhetően pedig akár 1-2 napon belül lapozgathatjuk is az elkészült művet. Bár a digitális világban talán kevesebben élnek ezekkel a lehetőségekkel, ha valaki megtapasztalja a fotónyomtatás és a fotókönyv gyártás újkori lehetőségeit, nagyon könnyen rákap majd az ízére és így egy modern köntösbe bújtatott tradicionális megoldással őrzi meg legkedvesebb emlékeit.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére