Jelenlegi hely

Kullancsinvázióra kell számítani Magyarországon

Az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is kullancsinvázióra kell számítani - hangzott el egy sajtóbeszélgetésen szerdán.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az elszaporodó kullancsok miatt ma már a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást (kullancs-encephalitist) és a Lyme-kórt nemcsak az erdőben, hanem szabadtéri sportoláskor a városi parkokban, az óvodai játszótereken is elkaphatják, akik nem védettek - olvasható a sajtóbeszélgetést szervező ügynökség szerdai, az MTI-nek elküldött közleményből.

Kullancs

A betegek mintegy 30 százalékában súlyos lefolyást okozó kullancs-encephalitis betegség védőoltással megelőzhető, a Lyme-kórt viszont csak a csípés elkerülésével lehet kivédeni. A kullancs-encephalitis elleni oltásokat (ez első két adagot mindenképpen) még a fertőzésveszély-mentes időszakban kell beadatni, azaz az oltási sort célszerű a napokban elkezdeni - hívják a figyelmet a szakemberek.

A közlemény felidézi az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) adatait, miszerint 2013 óta tavaly volt a legmagasabb a jelentett Lyme-kóros esetek száma Magyarországon: 2015-ben 1445 Lyme-kóros esetet regisztráltak. A kullancs okozta vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást is tartalmazó encephalitis esetszám pedig 106 volt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2011-ben kiadott átfogó jelentése szerint a kullancs-encephalitis megbetegedések száma egyrészt a klímaváltozás, másrészt a kültéri szabadidős tevékenységek népszerűsége okán egész Európában növekszik. A WHO szerint a betegség évről évre fokozódó problémát jelenthet a kontinensen, hiszen már olyan helyekről - Németország egyes régióiból, Svájcból, Litvániából, a skandináv országokból és Oroszországból - is érkeznek bejelentések, ahol korábban a betegség nem volt jelen. Németországban és Svájcban 1993-2006 között 200 százalékkal nőtt a megbetegedések száma, de Lengyelországban is mintegy 60 százalékos emelkedést tapasztaltak a szakemberek.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére