Jelenlegi hely

Emelkedik a gyerekek után járó ápolási díj - januártól 100 ezer forintra

A gyermekek után járó ápolási díj összege 100 ezer forintra nő 2019 januárjától.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta, a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen 100 ezer forintra nő január 1-jével.

Fontos kiemelni, hogy ez csak a kezdet, ez az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re – három lépésben – ezen ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét– tette hozzá.

Az államtitkár közölte továbbá, hogy azon családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege.

Így azok, akik nem a gyermekükről gondoskodnak, de ápolási díjra jogosultak, 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget fognak kapni, mint jelenleg.

Novák Katalin szerint azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak.

Mint mondta, változás az, hogy új kategóriaként bevezette a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó gyermekápolási díjat.

Forrás: MTI

"Hatalmas eredményt értek el a civilek az otthonápolók ügyében. A Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt van Esély (CSEVE) Csoport és az aHang platform közös kampánya nyomán támadt társadalmi összefogás hatására minden kategóriában nő az ápolási díj összege, lesznek családok, amelyekben több mint 70 ezer forinttal, azaz több mint 200 százalékkal. - Az elmúlt években nem volt ilyen nagy hatású társadalmi kampány, amelynek hatására valóban javult volna több tízezer ember helyzete - írják közleményükben.

Magyarországon ma több mint 45 ezer ember ápolja otthon gyermekét, idős hozzátartozóját 24 órában az év 365 napján, szabadság, szünet nélkül. Az ő „fizetésüknek" az alapösszege a 2010. évi 28 500 forinthoz képest 2018-ra 32 600 forintra, az emelt összegű ellátás 37 050 forintról 44 250 forintra emelkedett. Ezzel egyidejűleg bevezetésre került a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díj, amelynek havi összege 2018-ban 58 680 forint.

Forrás: 168óra"

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére