Jelenlegi hely

Még hasznos is lehet, ha játszik a gyerek? – ezekkel a videojátékokkal tanulhat nyelvet

Digitális bennszülötteknek hívjuk a Z generációs - 1990 után született – gyerekeket, ők már az internettel együtt nőttek fel, és annak minden előnyével és hátrányával meg kell küzdeniük. Nekünk, akik még előtte voltunk gyerekek, és a gyerekkori emlékeink a valós világról szólnak, sok esetben nehéz elfogadni, vagy épp támogatni gyerekünket a számítógépes világ kapcsán. Pedig számos előnnyel is járhat, csak ki kell nyitnunk a világra! - Dezsőfi Beatrix középiskolai angoltanár írása.

A videojáték jó időtöltés, de hogy lehet ezt még hasznosabbá tenni?

Például, ha nyelvet is tanulunk közben!

Elgondolkodtunk-e valaha azon, melyik a leghatékonyabb módja a nyelvtanulásnak? Rengeteg módja van, olvasni az adott nyelven, de akkor csak a szövegértésünk és a passzív szókincsünk fejlődik. Lehet nézni sok angol nyelvű filmet, sorozatot angol felirattal, de akkor főleg a hallás utáni értésünk fejlődik, lehet beszélgetni anyanyelviekkel, de akkor főleg a beszédkészségünk fejlődik. Ha viszont elkezdjük a videojátékokat tudatosan  nyelvtanulásra használni, több készséget is fejleszthetünk egyszerre.

Alapvetően igen rossz a videojátékokról alkotott vélemény, sokan ezeket okolják a növekvő bűncselekményektől kezdve az alacsony IQ-ig.

Ezzel szemben számos tudományos kutatás bizonyította, hogy a videojátékoknak több pozitív hatása is van, sőt, segítenek a nyelvtanulásban, mondhatni ez az egyik leghatásosabb eszköze egy nyelv elsajátításának. Középiskolai angoltanárként tapasztaltam, hogy a legjobb tanítványaim egy jó része videojátékból tanult meg angolul és fantasztikus tudásra tett szert.

A felmérések szerint a játékosok átlagosan 5-6 órát töltenek játékkal hetente. Ez az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység a fiatalok körében, sőt sok felnőtt is ezzel próbál kikapcsolódni. Ha ez ilyen népszerű eszköz, akkor miért nem használjuk ki a játékkal töltött időt még hatékonyabban, hogy a meglévő nyelvtudásunkat fejlesszük, vagy egy új nyelvet sajátítsunk el.

Elmondom hogyan

A nyelvtanulás egyik alapelve, hogy legyen élvezetes, játékos. A videojátékok ennek a kritériumnak maximálisan megfelelnek. Ha régóta játszunk, akkor nem kell magyarázni miért. Viszont, ha idáig nem játszottunk, ideje beillesztenünk a nyelvtanulási eszköztárunkba, de ha nem jól csináljuk, nemcsak hogy nem tanulunk semmit, hanem még az időnket is pazaroljuk. Meg kell jegyeznem, hogy a leghatékonyabb eredményt akkor érjük el, ha már legalább B1 –B2 vagy annak közelében vagyunk, kezdőknek még nem ajánlom.

 Nézzük az előnyöket:

  • Ha a játékos tanulást választjuk a száraz magolás helyett, sosem kell motiválnunk magunkat arra, hogy leüljünk „tanulni”, hisz mindez egy játék.
  • A videojáték igazából egy szimulált elmerülés a nyelvben, hisz kölcsönhatásba kerülünk másokkal egy úgymond virtuális világban, és azt a nyelvet tanuljuk meg, amit a hétköznapi ember beszél, nem száraz tankönyvi anyagot.
  • Bármilyen játékot is választunk, biztosan rengeteg ember van, aki ugyanez a játék iránt érdeklődik, így ha online fórumokra jelentkezünk be vagy üzenőfalon beszélgetünk, biztos lehetünk abban, hogy azokkal tudunk kommunikálni, akik a célnyelvünkön beszélnek és ugyanaz iránt érdeklődnek.
  • óriási szókincset sajátíthatunk el (a játék tartalmától függően), főleg azért, mert időről időre óhatatlanul ismételgetjük a szavakat, ami az egyik leghatásosabb módja a nyelvtanulásnak, főleg, hogy szövegkörnyezetben van elhelyezve és nemcsak a szótár vagy szókártyák segítségével próbáljuk megjegyezni.
  • ezzel a módszerrel olyan ideghálózati kapcsolatot építünk ki, amely segít hosszú távon emlékezni ezekre a szavakra. Például valós szókincset építhetünk, helyek, fegyverek, kincsek, tárgyak és állatok témakörben. Ha szövegkörnyezetben próbáljuk megjegyezni őket, akkor jobban el tudjuk sajátítani.    
  • ha már előtte is játszottunk videojátékokat és most idegen nyelven tesszük ezt, újabb kihívásnak vagyunk kitéve, ami még izgalmasabbá teszi a játékot
  • számos platformot használhatunk erre a célra, például Nintendo Switch, PlayStation 4, Xbox, Windows PC

Természetesen sok kockázata is van ezeknek a játékoknak:

  • ha nem megfelelő játékot választjuk, ahol nem kell kommunikálni, rengeteg időt tölthetünk el anélkül, hogy bármit is tanulnánk.
  • ha a játékot tanulásként fogjuk fel, kifogásként használhatjuk arra, hogy még többet és még többet játsszunk, ami már az egészséges határon túlmegy.
  • az angol és más nyelvű játékokat anyanyelvieknek találták ki, így ha kezdők vagyunk, teljesen elveszhetünk a játékban, főleg, ha a játékot se ismerjük túl jól.

Nézzük, milyen fajta játék alkalmas a nyelvtanulásra és hol találjuk meg őket.

Kijelenthető, hogy ebből a szempontból az RPG (role-playing game) szerepjáték, történettel rendelkező játékok vagy a stratégiai játékok jobbak, mint az akcióra épülők.

Ezek általában lassúbbak, kihasználhatjuk az időt és elmélyülhetünk a nyelvben. Ha haladó nyelvtanulók vagyunk, akkor ezek a játékok maximálisan alkalmasak a szinten tartásra, pl. Knights of the Old Republic. Beállíthatjuk a nyelvet, feliratot kérhetünk. Vagyis vannak tisztán pábeszéd alapú és tisztán akció játékok és vannak a kettő közöttiek is. Ha tisztán akciójátékot választunk, azzal nem fogunk nyelvet tanulni.

Például, az olyan játékban, amelyikben nem kell beszélni, nyilvánvaló, hogy nem fogunk tanulni semmit. Tehát, vagy gyerekeknek szóló játékot választunk, vagy olyat, amit már ismerünk, pl. Pokemon Red. Ezért amikor játékot veszünk, mindenképp ellenőrizzük, mely nyelveket használhatjuk, melyek vannak beállítva rajta - Game Boy. Egy kiváló játék a Skyrim, ami több nyelvre is beállítható felülettel, hanggal és felirattal rendelkezik. A Steam szintén nagyon jó forrás erre a célra. 

Végül, mint angoltanár szeretném megvizsgálni, hogy az egyes készségek tényleg fejleszthetők-e videojátékokkal.

Az első készség a szövegértés. Elolvassuk a játék történetét, címeket stb. és ezzel egyidőben nyilván a szókincsünk is bővül. A másik a hallás utáni értés, ehhez nyilván audio játék kell, azonban sokszor a kettő egyszerre történik. Olvasunk és hallunk, így sajátíthatunk el és gyakorolhatunk új igeidőket például. A beszédkészség fejlesztésére legalkalmasabbak az online játékok. Amit talán a legkevésbé tudunk gyakorolni az az íráskészség, de a többit viszont elképesztő hatékonysággal.

Fontos egy-két dolgot szem előtt tartani. Nagyon fontos, hogy ne zavarjon, ha nem értünk mindent, nem ez a cél. Ha mégis tudatosabbak szeretnénk lenni, akkor nyugodtan használhatjuk a Google Fordítót az ismeretlen szavak ellenőrzésére.

Természetesen ez csak a töredéke annak, ami a rendelkezésünkre állhat, ha nyelvet akarunk tanulni. Ne felejtsük, hogy a lényeg a játék, és majd az hozza magával az eredményeket is.

Kedves Szülők, haladhatunk tehát a korral, videojátékra fel!

Jó szórakozást kívánok!

Dezsőfi Beatrix
angoltanár, tanulás coach, life coach, mediátor

Célom segíteni azokon, legyen felnőtt vagy gyerek, akik elakadtak, bajban vannak, kiutat keresnek valamilyen problémából. 
Facebook: English and Coaching  és  Dezsőfi Beatrix life coach, párkapcsolati és családi mediátor

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére