Jelenlegi hely

Olvastátok már az Év Gyerekkönyvét?

"Kortárs irodalmunk egyik jelentős hiányossága (és korántsem az egyetlen), hogy az utóbbi években bántóan kevés történetet olvashattunk a kiflicsücskök vitézségéről, a vérpudingok álnokságáról, a csokisminyon szépségéről..."

A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum negyedik alkalommal adta át az Év Gyerekkönyve elismerést öt kategóriában, független szakmai zsűri döntése alapján. Idén nyáron a 2018-ban megjelent könyvek közül választott a zsűri 5 alkotót. Változás a díj életében, hogy idén a Bookline szakmai partnerként biztosítja a díjazottak jutalmát, a kategóriák győzteseinek 500 000 Ft pénzjutalmat biztosít, valamint 50 millió forint értékben a könyvek médiatámogatást kapnak.

A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum azzal a céllal jött létre, hogy a magyar gyerekirodalom szakmai hátterét, fejlődését segítse. rámutasson a gyerekirodalom értékeire és segítse az olvasókhoz minél szélesebb rétegekben való eljutását. Ezen megfontolásból alapította a 2016-os Év Gyerekkönyve Díj átadásakor az ún. HUBBY-díjat, mellyel minden évben, egy, az elnökség által sokra tartott írót, illetve illusztrátort kívánnak elismerni.

A zsűriben Kaposi Dorka művészettörténész, Jeney Zoltán író, műfordító, Mészáros Márton irodalomtörténész, Návai Péter pedagógus és Simon Krisztina könyvtáros foglalt helyet, az elnök idén is Péterfy Gergely író volt.

Zágoni Balázs, a Gömb írója a Hubby díjátadón (Forrás: gyerekirodalom.hu)

Az év gyerekkönyvírója 12 év alatti kategóriában Keresztesi József lett a Csücsök avagy a nagy pudinghajsza című könyvével (Móra)


"Kortárs irodalmunk egyik jelentős hiányossága (és korántsem az egyetlen), hogy az utóbbi években bántóan kevés történetet olvashattunk a kiflicsücskök vitézségéről, a vérpudingok álnokságáról, a csokisminyon szépségéről, Sütiföldéről és Tortavárról pedig éppenséggel szinte semmit. Keresztesi József A Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza hajmeresztő és igaz története tíz fejezetben elmesélve című meseregénye tehát mindenképpen úttörő vállalkozás, hiánypótló mű." 

"A Csücsök, mint minden verses regény a szóbeliség és írásbeliség határán áll. Nem elég olvasni,
hangosan kell olvasni. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, legyen az esti felolvasások kötelező darabja!" (Mészáros Márton irodalomtörténész)

 A 12 év feletti kategória elismerését pedig Zágoni Balázs vehette át A gömb című kötetéért (Móra)

"Ez egy disztópikus sci-finek tűnik, egy fiatal srác az elbeszélő. A fene! Most olvastuk az Éhezők viadalát, meg Az útvesztőt. A csapból is a young adult folyik. Kell nekem még egy? Mindegy, azért
rákeresek. A Google szerint tényleg a jövőben játszódik, de fantasy elemeket és egy kis erdélyiséget is tartalmaz."
"a kalandok közé eldugott kérdések. Merre tart a világunk? Meddig tartanak az államközi szövetségek? Mi lesz utánuk? Milyen döntésekkel kell szembenézniük az elöregedő társadalmaknak? Hová vezet az állandóan csúcsra törő technicizmus?" (Návai Péter magyartanár)

Az év illusztrátora Holló Kati lett, aki Rigó Kata Azt mondták, válnak című könyvét illusztrálta (Betűtészta Kiadó)

"Gyerekeknek a szülők válásáról gondolkodni sem könnyű, nemhogy beszélni, sőt még nehezebb erről írni. A felnőttek ha lehet akkor kerülik ezt a témát, mintha szégyelleni, vagy legalábbis titkolni kellene. Azt mondták, válnak című könyv ennek a nem egyszerű problémának bemutatását vállalta magára; Rigó Kata írását Holló Kati illusztrációi egészítik ki, sőt még jobban fel is erősítik a tartalmat. A főszereplőt egyszerűen Macinak hívják és a családtagjai medveként jelennek meg, vagy stilizáltan próbálnak jelen lenni a történetben.... A jól komponált jelenetek hol sejtetik, hol pedig bemutatják a szívbemarkoló történetet; egy nyolcéves kisfiú szemszögéből ismerjük meg szülők válását és az ezzel járó gyermeki nehézségeket. ... A jelenetek varrott textúrái elmozdulnak a lapról, mintha a síkból a térbe emelkednének, ezáltal a kollázs technika új tartalommá válik." (Kaposi Dorka művészettörténész)

Az év fordítójának Todero Annát választották Elisabetta Gnone Olga, a papírlány című könyvének magyarra ültetéséért (Móra)

"Az Olga, a papírlány remek szöveg. Egyszerre csúszik szépen a magyar fülbe, és adja vissza az olasz hegyvidéki falu hangulatát. És a kettő közötti kapocs Todero Anna, aki szerényen a háttérben maradva egyengeti a szerző útját a magyar olvasók felé." (Jeney Zoltán,író, műfordító)

Az év leginnovatívabb könyve pedig Rofusz Kinga Otthon című munkája lett (Vivandra Kiadó)

"Szülői kérdésként érkezett felénk, hogy Magyarországon miért nehéz, olyan könyvet találni, amelyben nincs, vagy csak minimális (1-1 sor) szöveg van. Ezek a könyvek a vizualitás nyelvével mesélnek. Érdekességük, hogy ahányszor és ahányan meséljük, mindig más és más lesz." "A történet főhőse megtudja, hogy a szülei el fogják adni a házat, ahol addig éltek, és új helyre költöznek. Szembesülnie kell azzal az életérzéssel, hogy mit jelen elszakadni egy megszokott kedves helytől, fel kell dolgoznia az ahhoz kapcsolódó emlékeket, érzéseket. Tovább kell lépni, mint az életben oly sokszor. Az új otthon, új kihívásokkal állít szembe: Az új elfogadásával és megszeretésével, a lakás vagy ház otthonná válásának folyamatával." (Simon Krisztina könyvtárostanár)

Hubby Diákzsűri

Idén a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum és a Könyvtárostanárok Egyesülete fővárosi és vidéki iskolák bevonásával szervezte meg a diákokból álló zsűrit, akik arról döntöttek, melyik tavaly megjelent könyveket találták a legjobbnak. A zsűrizésben részt vevő iskolák könyvtárpedagógusai különböző módszerek segítségével dolgozták fel a különböző kategóriákban jelölt gyerek- és ifjúsági könyveket. 

A Diákzsűri az alábbi díjakat osztotta ki négy alkotónak: 

  • az év gyerekkönyvírójának Kiss Judit Ágnest (Babaróka ajándéka)
  • az év ifjúsági könyvének Papp Dóra Bolyongó írását választotta,
  • az év illusztrátorának Farkas Róbertet (Első könyvem a fénysebességről),
  • az év leginnovatívabb könyvéért járó díjat pedig ők is Rofusz Kingának Otthon című könyvéért ítélték oda.

A HUBBY az elmúlt évek gyakorlatát folytatva különdíjakat is osztott a gyerek- és ifjúsági irodalomban kifejtett fontos tevékenységért azoknak, akik hosszú ideje alkotnak egyenletes és magas színvonalon, és ezzel párhuzamosan kiemelkedő kezdeményezésekben vesznek részt. A szerzői díjat Miklya Zsolt, az illusztrátorit Kürti Andrea kapta idén.

ADL - Debrecenimami

Forrás: hubbyinfo.blogspot.com

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére