Jelenlegi hely

Dolgozni akarok! - Indul a nyári diákmunka szezon

Ma-holnap az iskolai táblák sarkára írják: Vakáció! - és ezzel hivatalosan is befejeződik a tanév, kezdetét veszi a várva várt nyári szünet.

Amíg a diákok felszabadult öröm-mámorban úsznak, addig szüleiknek igen csak gondot okoz, komoly logisztikai feladatot jelent a gyerekek nyári elhelyezése. Sokan választják a táborokat, amelyek hetente, egy főre, átlagosan 30-35 000 Ft-tal terhelik a családi kasszát, és csak egy-két hétre jelentenek megoldást. Kedveltek a drágább, tematikus táborok is, de ezek időtartama sem fedik le a nyári szünetet.

Örömmel tölti el a szülőket, ha gyermekeik a szünet egy részét munkával szeretnék tölteni. Azonban a munkavállalásnak komoly erkölcsi és jogszabályi háttere van, amelyet jó előre tisztázni kell.

Alapvetően két nagy csoportba sorolnám a nebulókat. A tizenöt év feletti tanulókra, akik általános iskolában, szakiskolában vagy középiskolában nappali rendszerű képzésben folytatnak tanulmányokat, a törvény engedi a foglakoztatásukat. A munkavégzéshez minden esetben szükséges a tanulóknak az adószámuk, amelyet ingyenesen kiválthatnak a NAV Ügyfélszolgálatokon.  Célszerű valamelyik iskolaszövetkezet regisztrált tagjaként munkát vállalni, hiszen a megközelítően 1 000 Ft-os tagsági díj ellenében valós munkaközvetítés folyik és a szerződésben foglaltak mindkét felet védik. A fizetés elszámolása, valamint a későbbi adózás is egyszerűbbé válnak. (Bővebben: http://www.nav.gov.hu/)

Pedagógiailag a kisebb korosztály munkavállalási igényeit szükséges a helyén kezelni. Elsőként kiemelném, hogy minden esetben várják meg a szülők az igény jelentkezését. Ne menjenek elébe a problémának, még ha a munkával töltött idő megoldást is jelentene a gyerekek biztonságos elhelyezését illetően. Amikor gyermekük felveti a munkavállalás lehetőségét, akkor siessenek segítségükre. Beszélgessenek, miért és mennyit szeretne dolgozni, mi az, amit szeretne csinálni, mi érdekelné, mennyi időt szeretne naponta dolgozni, és legfőképpen mire szeretné fordítani a keresetét?  Hívják fel a figyelmüket, a rendszeres reggeli felkelésre, a pontos érkezésre, a munkahelyen töltött időre, a figyelemre, pontosságra, lelkiismeretes munkavégzésre. Fontos, hogy minden esetben készítsenek  szerződést, amelyben a munka értéke, a teljesítmény, a felelősség kérdései tisztázásra kerülnek.

A fiatalabb gyerekek esetén a ház körüli munkavégzés is tevékeny része lehet a szünetnek. Beszéljék meg, közösen alakítsák ki, melyek azok a munkák, amelyekre megbízást adnak gyermeküknek. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Életkor és fizikai állapot kérdése, hogy a rendszeres fűnyírást, a bevásárlást, a mosogatást, a takarítást, kisebb elintéznivalókat, kutyasétáltatást bíznak-e csemetéikre. De ami a legfontosabb, figyeljenek, hogy maradjon idő a játékra is, ne fáradjanak ki a kicsik.  A lényeg, előre tisztázott időtartamra szóljon a "kötelezettség" az ő esetükben is. Állapodjanak meg az esetleges kötelességmulasztás szankcióiban, a kialkudott árban, amely nem feltétlenül kell, hogy pénzt jelentsen. Lehet eseményben, régen óhajtott ajándékban is fizetni. 

Pammer Stella
pedagógus, coach

Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére