Jelenlegi hely

A kormány támogatja az egyszülős családokat

A kormány támogatja az egyszülős családokat, nem elítélni, hanem segíteni kell az ilyen családokat és az egy szülő által nevelt gyermekeket – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár kiemelte: ennek érdekében egy törvénymódosításnak köszönhetően január 1-jétől a bölcsődei felvételkor az egyszülős családok előnyt élveznek. Ha a gyermekét vagy gyermekeit egyedül nevelő szülő dolgozik vagy el akar helyezkedni, előnyt élvez majd – mutatott rá.

Novák Katalin egy másik fontos döntésként jelölte meg, hogy félmilliárd forint támogatást nyújtanak egy egyszülős családokat támogató budapesti központ létrehozásához. Az államtitkár közölte: Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős család van, és több mint félmillió gyermek él ilyen családban. Nekik is segíteni kell, hiszen sokan nem önhibájukból kerülnek ilyen helyzetbe – vélekedett.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke elmondta: az egyszülős családok “Magyarország legnagyobb kisebbsége”, ők nem választották ezt a helyzetet, hanem így alakult az életük. A gyermeküket egyedül nevelőknek két szülő helyett kell helytállniuk – fogalmazott. Úgy vélte, a mostani támogatás valódi áttörést jelent, és fontos jelzés, hogy a gyermeküket egyedül nevelők végre megkülönböztetett figyelmet, elismerést kapnak. A támogatás egyúttal gyakorlati segítség is, és azok kaphatnak majd az új központban személyre szabott segítséget, akik gyakran érezhették, hogy nem nagyon figyel rájuk senki – mondta.

Nagy Anna szerint bár 2005-ben kis alapítványként kezdték, nagyon sok családról van szó, így ha valódi segítséget akarnak nyújtani nekik, “szintet kell lépni”, és ezt segíti a most kapott támogatás. Már keresik a megfelelő helyszínt, és a jövő év közepére állhat fel a központ, ahol mások mellett jogászok, családsegítők, pszichológusok, szakemberek segítik majd az egyszülős családokat – közölte.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére