Jelenlegi hely

És Ti gondoltatok ránk? Az a bizonyos karantén diákszemmel…

Gondoltunk a szülőkre, gondoltunk a tanárokra, bölcsisekre és óvodásokra, elsősökre és törékeny alsósokra- de keveset beszéltünk Róluk! Róluk, akik felnőtté válásuk kapujában életük talán legsérülékenyebb időszakában vannak, akik komoly belső harcokat vívnak önmagukkal, miközben lázadnak a körülmények, és néha az egész világ ellen. Akik ugyanúgy - ha nem jobban - megsínylették a bezártság hosszú hónapjait, akikről azt hisszük, hogy már elég nagyok ahhoz, hogy…

Hortolányi Kitti Kata. A pécsi Miroslav Krleža Horvát Gimnázium 10. osztályos tanulója.

Egy bátor fiatal lány, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy bemutatja nekünk a karantén hosszú hónapjait úgy, ahogy még nem láttuk. Igen! Diákszemmel. Ahogy ők, tinédzserek élték meg…

A legtöbben ujjongtunk örömünkben, amikor áttértünk az online oktatásra. Végre otthon maradhattunk, nem kellett reggel hatkor kikászálódni az ágyból, nem volt sprint a busz után. A reggelire volt idő bőven az első online óra alatt, és a zacskósleves és mirelitkaja sem okozott gondot, ha anyának éppen nem volt ideje főzni. Saját időbeosztás, nincs negyvenöt perces keret, és azok az órák, amik az utazással teltek el, hirtelen a rendelkezésünkre álltak. Úgy érezhettük, hogy mi irányítunk, és ez valljuk be- izgalmas terepnek számított. A filmbe illő föld felett járás azonban nem tartott sokáig…

Naivan azt gondoltuk, hogy ezzel a helyzettel minden, de legalábbis a problémáink nagy része megoldódik. Aztán jött a feketeleves, és minden számításunkat keresztülhúzták a szülők és a tanárok. Az online órák mellett elárasztottak minket a beadandók és a házimunkák, mert ugyebár a gyerek egész nap otthon van, és nem csinál semmit… Mármint persze, ki az – tisztelet a kivételnek drága diáktársaim -aki önszántából kiválogatja a szennyest és magára szabadítja a mosógépet?

A fejünkre nőttek a teendők, és el kellett döntenünk, hogy anyával veszekszünk vagy a beadandókkal trükközünk, hogy mindenre jusson is- és maradjon is idő. Mert hahó! Bármilyen hihetetlen is: nekünk is 24 óra egy nap! A felnőttek sem tudnak mindent egyszerre megcsinálni, mi miért tudnánk?

Szóval a helyzet úgy állt, hogy pár hónap után a diákok bizonyos százaléka rájött, ez mégsem olyan "buli", mint azt mi elképzeltük. Szó szerint felismertük, hogy ellustultunk, de nem tettünk ellene semmit, még akkor sem, amikor már éreztük a szülői és iskolai nyomást. Szóval nehéz ügy volt ez…

És itt jön a vallomás- bár igazából szülő és tanár is tudja (mondhatni nyílt titok): hirtelen elfelejtettünk tanulni, hiszen könnyedén ki tudtuk használni az online oktatás nyújtotta lehetőségeket. Igen, a tanulás helyett a legtöbben inkább azon kezdtünk el gondolkodni, hogyan lehetne kijátszani a rendszert, és kipuskázni mindent. (Trükközés a kamerával – már ha egyáltalán volt - vagy hoppá: volt net nincs net, és hasonló apróságok…).

Az online játékok, az alvás és minden más tevékenység a hatalmába kerített minket, és elfelejtettük, hogy diákként hiába vagyunk otthon, tanulni ugyanúgy kell! Otthon- iskola. Otthon iskola? Na ne már! De most őszintén: ki ne tette volna ezt? A felnőttek is voltak egyszer fiatalok – még a szüleink és tanáraink is-ők is ugyanezt tették volna, nem?! Anya, most őszintén! Te is ezt tetted volna, ugye?

Aztán jöttek a barátok. Pontosabban nem jöttek. A kapcsolat meggyengült, vagy akár teljesen meg is szakadt a távolság miatt. Azok, akik eddig kollégisták voltak hirtelen elszakadtak egymástól -akár több száz kilométer is elválasztotta őket- számunkra pedig a csoportmunka és a csapatszellem hiánya volt a fájdalmas pont. Ami eddig az iskolában összetartott minket- köddé vált. Elfelejtettünk együttműködni és közösen dolgozni. A videóchat eleinte jó megoldásnak tűnt, de lassan rájöttünk, hogy a monitoron keresztül nézni a másikat mégsem olyan élmény, mint szemtől szemben beszélgetni. Megszűntek a hagyományos csajos mosdóba járások, a tantermi könyves pingpongok, és elkezdtek irgalmatlanul hiányozni a kedvenc padunk pletykapillanatai. 

Aztán itt van a család. Egyáltalán nem egyszerű. A családtagok között létre kellett jönnie a nagybetűs KOMPROMISSZUMnak, aminek megkötése sok esetben komoly hatalmi harcokat követelt. Kiderült, hogy a gyerek nem ismeri a szüleit, míg a szülő rádöbbent, hogy a gyereke sok esetben nem olyan, mint ahogyan azt képzelte. Újra kellett tanulni az együtt élést, egymás megismerése – így tizenpár év után- pedig nem volt fenékig tejfel egyik fél számára sem.

És ott vannak a nagyszülők. Legtöbbünknek hiányoztak, mégpedig nagyon. Vigyáznunk kellett rájuk, de már mi is éreztük, hogy a köztünk lévő kötelék a távolság miatt lazulni kezdett. Hiába a telefon, amikor alig várjuk, hogy együnk a nagymama főztjéből, vagy a nagypapával lopkodjuk a mama palacsintáját- nincs olyan telefon, ami a személyes találkozást helyettesítheti. 

A felnőttek sokszor azt hiszik, hogy bennünk nem fogalmazódnak meg mély gondolatok, de ez nem így van. Tisztában vagyunk vele, hogy mit veszítettünk. Nem csak az életmódunk változott meg, nem csak a megszokott időbeosztásunk borult fel, hanem ezzel együtt kapcsolataink és az egész életünk is fenekestül felfordult. Olyan mókuskerékbe kerültünk bele, amiben csak szaladtunk, hogy lépést tartsunk az iskolával, a szüleinkkel, a házimunkával, az életünkkel- ami már nem olyan volt, mint addig.

A diákok mondhatják a szülőkre, hogy nem értik meg, milyen nehéz ez nekik, és közben a szülők is replikázhatnak erre azzal, hogy nekik sem egyszerű. De talán az lenne a megoldás, ha mindenki megértené és elfogadná, hogy ez a helyzet senkinek sem az, és minden korosztálynak nehézséget okoz, csak másképpen. Attól, mert valaki gyerek vagy felnőtt, még nem jelenti azt, hogy nincs hatással rá az, ami körülötte történik.

Hortolányi Kitti Kata

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

„Átalakítás miatt zárva „ - A modern kamasz nevelése, avagy mit kell tudni a szülő-kamasz konfliktusról és annak kezeléséről?

„Átalakítás miatt zárva „ - A modern kamasz nevelése, avagy mit kell tudni a szülő-kamasz konfliktusról és annak kezeléséről?

Statisztikák szerint kb. 1,2 millió kamasz él ma Magyarországon, életkoruk 12-20 év között van. Ez azt jelenti, hogy kb. két millió szülőt érint az ő életük és problémájuk.
"Pesztonkának egy jegyet, legyen szíves!" avagy mozi a 21. században

"Pesztonkának egy jegyet, legyen szíves!" avagy mozi a 21. században

Szombaton a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek és a velük érkező 18 éven aluliaknak kinyithattak a mozik. Vagyis a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében ülhetnek be a filmekre. Vagy tucatszor elolvastam ezt a két mondatot... na ne már!!!
Májusi bakancslista

Májusi bakancslista

Ebben a szép tavaszi hónapban új élmények, új lehetőségek, várnak: a szürkeséget megtöri a napfény, végre meleg van, virágillattal telik meg a levegő. A hosszú bezártság után jól esik kimozdulni, szabadtéri programokat tervezni, felfedezni természet szépségeit. Ehhez adunk néhány pofonegyszerű tippet!
Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Ha a Ti ovitokra is ráférne a felújítás, vagy az iskolai mosdót kellene rendbetenni, akkor itt a nagy lehetőség: pályázzatok! Az idei évben több, mint 20 vállalat és szervezet csatlakozott a Várépítő pályázat felajánlói közé. Ezzel összesen 13,6 millió forint + ÁFA értékű termékre, 1,9 millió forint készpénzre, és számokban ki nem fejezhető, önkéntes munkában felajánlott szolgáltatásra lehet pályázni. 
Ugrás az oldal tetejére