Jelenlegi hely

Mit ne egyenek a kismamák? – liszterózis, toxoplazmózis, szalmonella

Vannak olyan, élelmiszerek útján megszerezhető bakteriális fertőzések, mint a liszteriózis, a toxoplazmózis és a szalmonella, amik terhesség alatt, a magzat veszélyeztetése miatt kiemelt figyelmet érdemelnek.

Táplálkozást illetően terhesség alatt is azokat a szabályokat kell szem előtt tartani, amik egyébként mindenkire vonatkoznak: változatosan kell táplálkozni, és inkább sokszor kell keveset enni, mint egyszerre sokat habzsolni. Egészséges élelmiszereket kell fogyasztani, frissen elkészítve. Ám azokat az élelmiszereket, illetve azokat az élelmiszerkészítési, -kezelési és -tárolási technikákat, amik a liszterózis, a toxoplazmózis és a szalmonella kockázatát növelik, kerülni kell.

 

A  liszterózis

A liszteriózis a Listeria monocytogenes nevű baktérium által okozott, élelmiszerek útján terjedő, viszonylag ritka, de súlyos betegség. Míg az egészséges, nem várandós felnőttek gyakran a fertőzést követően is tünetmentesek maradnak, addig a kismamák, a magzatok és az újszülöttek a tünetek és a súlyos következmények kialakulása szempontjából a magas rizikójú csoportba tartoznak.

A várandósoknál még az enyhe tünetekkel járó liszteriózisnak is súlyos következményei lehetnek, ugyanis a baktérium bélből véráramba való bekerülése vetéléshez, halva-, illetve koraszüléshez, illetve az újszülött fertőződéséhez vezethet.

A tünetek a baktériummal szennyezett élelmiszer fogyasztását követő 2 napon belül is jelentkeznek, de lehetséges, hogy csak 70 nap elteltével; nem specifikus, sokkal inkább influenzaszerű panaszok előfordulása a jellemző, mint láz és izomfájdalom, ami mellett hasmenés, hányinger, súlyos esetben tarkókötöttség léphet fel.

A kórokozó különféle nyers élelmiszerekben (nyers húsok, halak, pasztörizálatlan tej és a belőle készült termékek, lágysajtok pl. Feta, Brie, Camembert) fordulhat elő. Különleges tulajdonsága a baktériumnak, hogy a hűtőszekrények alacsony hőmérsékletén (+4 és +8 ºC között) is képes szaporodni, ellenáll a fagyasztásnak és szárításnak is.

Lehetséges védekezni:

  • A hőkezelés, azaz a hagyományos főzés, sütés, a pasztörizálás (60-90 ºC-ra történő gyors felmelegítés majd lehűtés), illetve a háztartási fertőtlenítőszerek elpusztítják a kórokozót.
  • A húslével szennyezett konyhai eszközöket tisztán kell tartani.
  • Csak azokat a (lágy)sajtokat szabad fogyasztani, amiken fel van tüntetve, hogy pasztörizált tejből készültek.
  • A konzerveket felbontást követően el kell fogyasztani, a hűtőbe való visszahelyezést követő későbbi időpontban történő elfogyasztás nem ajánlott.
  • A tenger gyümölcseit is főtt vagy sült állapotban szabad csak fogyasztani.

A toxoplazmózis

A Toxoplasma gondii okozta toxoplazmózis súlyosan károsíthatja a magzatot. Mind fizikai, mind mentális károsodás bekövetkezhet, a magzati agy és a szemek érintettsége mellett magzati elhalás, vetélés lehet a fertőzés következménye egy olyan kismamánál, aki a terhessége alatt fertőződik meg a kórokozóval, és azt megelőzően még nem esett át – akár észrevétlenül is – toxoplazmózison. Sokan nem is tudnak róla, hogy már a terhességet megelőzően átestek a fertőzésen.

A tünetek a náthára vagy az influenzára hasonlítanak: hőemelkedés, láz, éjjeli izzadás, torokfájás, kismértékű nyirokcsomó-duzzanat, általános gyengeség, izomfájdalom tapasztalható.

Lehetséges védekezni:

  • Legjobb a távolságtartás a potenciális hordozókkal, a macskákkal.
  • Ne simogassanak egyszer használatos gumikesztyű nélküli kézzel macskákat a kismamák, és a macskaalom tisztítását bízzák másra!
  • A fertőzésekhez vezető fő ok azonban általában a fertőzött köztiállatok nem (kellően) hőkezelt húsának a fogyasztása. A hamburger, a rózsaszínre sütött húsok, a véres bélszín ne a terhesség alatt kerüljenek a tányérra!
  • Bármilyen típusú húst (sertés, marha stb.), csak megfelelően megsütve vagy megfőzve szabad fogyasztani.
  • A toxoplazmózis kórokozója érzékeny, sütéssel, főzéssel, fagyasztással vagy hosszabb idejű pácolás során elpusztul.
  • Nyers húst fogdosni sem ajánlott. Lehetőleg gumikesztyűvel kell a húsokat megfogni, és a húsok előkészítését követően a konyhai eszközöket, késeket, tálakat stb. alaposan letisztítani.
  • A zöldségeket, gyümölcsöket, salátákat, előre csomagolt saláta-keverékeket alaposan meg kell fogyasztás előtt tisztítani, mosni, különösen azokat, amik olyan konyhakertből származnak, ahol azok leszedés előtt macskaürülékkel szennyeződhettek.
  • A kerti munkák végzésekor, földdel, virágfölddel való érintkezéskor gumikesztyűben kell dolgozni!

 

A szalmonella

Míg nem terhes állapotban „csak” különösebb szövődmények nélküli, kezelhető kellemetlenség a Salmonella enteritidis baktérium által okozott szalmonella, addig terhesség alatt a magzat súlyos egészségkárosodása is felléphet. A fertőzés nyáron gyakori, mert a meleg hatására a nem megfelelően tárolt élelmiszerekben a baktérium könnyen elszaporodik. A kórokozó a széklettel ürül, a nem megfelelő higiénés viszonyok, a kézmosás hiánya elősegítheti terjedését.

A tünetek általában a fertőzött élelmiszer elfogyasztása után 8-48 órával jelentkeznek. Magas láz, hányinger, hányás, hasmenés, hasi görcsök jellemzik a betegséget. A terhesség alatti enyhe szalmonella-fertőzés valószínűleg nem károsítja a magzatot, azonban súlyosabb esetekben koraszüléshez, magzati károsodáshoz vezethet.

Lehetséges védekezni:

  • A nyers tojás és az azt tartalmazó élelmiszerek (tiramisu, egyes tojásos süteménykrémek, majonéz), továbbá az előre készített salátaöntetek fogyasztása kerülendő.
  • Csak megfelelően megfőzött/átsült tojást (tyúktojásnál a felforrástól számítva legalább 7-8 perc, kacsa- és libatojásnál 20 perc a szükséges főzési idő), valamint szárnyas húsokat tartalmazó ételeket szabad fogyasztani.
  • Ügyelni kell a konyhai és fürdőszobai higiéniai szabályok betartására, a rendszeres, szappannal történő kézmosásra.

 

Dr. Budai Marianna Ph.D.szakgyógyszerész

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére