Jelenlegi hely

Rólam is lehet végre egy épkézláb fotó?

Valószínűleg minden fényképész nevében mondhatom, hogy az ügyfelek nagy része azzal kezdi, miután belépett a stúdióba és bemutatkoztunk, hogy “Rólam még sosem készült normális fotó!” vagy “Hát, igazából utálom, ha fotóznak!”  Innen szép nyerni! Tökéletes fénykép mindenkiről készülhet, csak meg kell találni hozzá a megfelelő eszközöket. Mindjárt el is mondom hogyan, mégpedig úgy, hogy a legnépszerűbb kategóriákat - kismama, újszülött és családi fotózás - külön-külön megnézzük.


Fotó: Juhász Anikó (rawphoto)

Kezdjük rögtön a kismamákkal! Ha magazinban látsz egy várandós fotót, árad belőle a báj, kiegyensúlyozottság és boldogság. Én nem minden percében éreztem így magam…

Általánosságban a kismama fotózást a terhesség 26-32. hetére jó időzíteni, de bármikor lehet jönni, amikor a pocak már elkezd gömbölyödni és még nem esik nehezedre a mozgás. A legtöbb fotóshoz érdemes legalább egy hónappal előbb bejelentkezni és eldönteni, hogy kültéri vagy stúdiós fotózást szeretnél, lazát vagy elegánsat, egyedül, a pároddal vagy a nagytesóval együtt akár. Ami sokat hozzátesz a fotókhoz, az a smink és a frizura, még akkor is, ha Te visszafogottabb vagy: egy teljesen natúr smink is sokat számít  és a hajad is legyen ápolt. Nem muszáj miatta szakemberhez fordulni, ha Te is el tudod készíteni, de fontos hogy időt szánj rá, mert nagyban meghatározza a végeredményt. A másik fontos dolog a ruha. A legtöbb fotós rendelkezik kismama gardróbbal, ami illik a stúdió enteriőrjéhez és több méretet átölel, így szinte mindenkire passzol. Kérdezz rá, segíteni fog szívesen, hogy miben legyél a fotózáson. Amiről neked kell gondoskodnod, a testszínű fehérnemű, lehetőség szerint pánt nélküli. Ne feledd, a körmeid is látszanak a képeken, célszerű egy semleges színű francia manikűr, vagy a teljesen természetes, festés nélküli köröm. A többi már nagyon egyszerű lesz és a fotósod intézi: segít a pózokban, igazítja a ruhát, szép világítást ad és a kész képeket még szebbé utómunkázza, megőrizve a karakteredet. Akiket a fotóin látsz, hétköznapi emberek, pont mint te.


Fotó: Juhász Anikó (rawphoto)

Ha újszülött fotózásra érkeztek, a közös családi képekre mindenképp kell időt szánni, és pár aprósággal itt is tudsz készülni. Az újszülött fotózás bizalmi műfaj. Különleges területe a fotózásnak, aki ezzel is foglalkozik speciális tudással rendelkező szakember és olyan műteremben dolgozik, ami fel van készülve egy pici baba érkezésére. Biztosan nagyon meleg lesz bent, így ne öltözzetek túl. A fotózás a baba igényeihez alkalmazkodva több órát is eltart, készüljetek kis innivalóval, nasival, és a kispapa is legyen felkészítve hogy mire számíthat. A türelem a fő mottója ezeknek a fotózásoknak, és ez nem csak a fotósra, de a szülőkre is vonatkozik. Ha izgulsz, hogy sikerülnek-e a képek, az átragad a picire is. Bízz a fotósodban, helyezd magad kényelembe és élvezd ki ezt a pár órát, amíg ő foglalkozik a babával. Ott lehetsz mellette, és amint szüksége lesz rád, azonnal megkapod :) A közös képeken elsősorban deréktól felfelé látszotok, így fontos, hogy a felsőtök (ami lehet póló, blúz, ing) legyen semleges színű, minta és felirat nélküli. Nem muszáj egyformában lennetek, de ha egymás mellé álltok, legyenek a színek harmóniában. A babának (az ennivalóján és pár peluson kívül) semmivel nem kell készülnöd, a stúdióban minden kellék és kiegészítő rendelkezésre áll.

A családi fotózások lehetnek a természetben vagy stúdióban, lehet apropójuk a karácsony, az első szülinap, anyák napja, vagy csak az, hogy megörökítsétek, milyen szépek vagytok együtt :) A fotóssal történő előzetes egyeztetések nagyon fontosak, hiszen ő tudja, hogy az adott enteriőrhöz milyen színvilágú ruhák állnak jól, és segít ez alapján a választásban, illetve sok fotós rendelkezik gyermek gardróbbal is. Itt is fontos, hogy nem kell egyformában lennetek, viszont egymás mellé állva harmonizáljon a ruhátok stílusa és színvilága. 


Fotó: Juhász Anikó (rawphoto)

Két kisgyerekem van és a férjem is fotós, időnként rólunk is készülnek képek; pontosan tudom, hogy milyen idegőrlő elindulni a fotózásra, és fejben tartani minden információt, ruhát és egyebet: hogy pont most kell pisilnie, pont most éhes, pont most ette le magát, és mire odaérünk, már nagyon izgulunk. A legjobb döntés ilyenkor elengedni minden előre elképzelt dolgot, ellazulni amennyire lehet és rábízni magunkat a fotósra. Így nem kell azzal szembesülnünk, hogy mindenki jól néz ki a képen rajtunk kívül, mert mi épp fegyelmezünk/ruhát igazítunk/sírunk. És ha sikerül elhinni, hogy most tényleg nem nekünk kell foglalkozni a dolgokkal, akkor a fotósunk megmutathatja a szuperképességeit, mi pedig remek képekkel gazdagodhatunk.

Írta - Juhász Anikó (Mindig ketten fotó & film)

www.rawphoto.hu

- Pécsimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Tippek, hogyan legyen élményekkel teli már az utazás is vonattal, ha gyerekkel indultok el

Évek óta vonattal megyünk nyaralni. Először csak kettesben a férjemmel, majd csatlakozott a fiúnk 12 éve, 7 éve a lányunk is. Ehhez hoztam jól bevált „praktikákat”, hogy stressz helyett valóban élményekkel legyen teli már az utazás is.
Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Irány vonattal és busszal a nyaralás! - Foglalkoztatók, kvízek, mesék, animált videók a különleges élményhez

Ha vonattal, busszal tervezitek a nyaralást, és van gyerkőc a családban, érdemes felkeresni a MÁV-Volán-csoport weboldalát. Foglalkoztató füzetek, kivágható makettek, kvízjátékok, mesék  várják a legkisebbeket, hogy vidáman ismerkedhessenek a közösségi közlekedési eszközökkel, és az utazás is különleges élményt jelentsen.
Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Munkába visszatérés anyaszemmel – „amikor meetingen a “Boci-boci tarka” ütemes dallama zakatol a fejedben és azon izgulsz, nehogy megszólítsanak, mert képes leszel hangosan folytatni”

Nem foglalkozunk eleget az "egy szempillantás alatt - mármint a cirka 9 hónap alatt - anyává váló nők lelkével"! -hallom sokszor, sok helyről, amivel abszolút egyet tudok érteni. Jómagam is a pokol legmélyebb bugyrait éltem meg elsőszülöttem érkezésével, és még azt hiszem finoman fogalmaztam. - Mezeiné Kovács Kitti írása.
Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Nem akar több gyereket? Akkor "kikapjuk"!

Már négy éve nem lenne méhem, ha a nőgyógyászom lesújtó mondatai után nem találok rá véletlenül az inteneten a mióma embolizáció lehetőségére.
Ugrás az oldal tetejére