Jelenlegi hely

Idén is keresik az év Aranyanyujait!

Idén is meghirdetik a Richter Aranyanyu Díjat, amellyel egészségügyben és pedagógusként dolgozó nők munkáját ismerik el.

A Richter Gedeon Nyrt. és a Terézanyu Klub által tavaly alapított díjat és az azzal járó 200 ezer forintos pénzjutalmat hat nő kapja meg. Idén is a nagyközönség segítségével szeretnék megtalálni a köztünk élő hősnőket, ezért bárki ajánlhat Aranyanyu-jelöltet orvosnő, pedagógusnő vagy egészségügyi szakdolgozó kategóriában október 10-ig, a www.terézanyu.hu honlapon. A díjazottakat egyrészt zsűri választja ki, melynek munkájában olyan neves személyiségek vesznek részt, mint Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Dobó Kata színésznő. Másrészt a nagyközönség is szavazhat majd kedvencére az interneten.

A Rácz Zsuzsa író által alapított Terézanyu Klub és a Richter Gedeon Nyrt. 2011-ben hívta életre a kizárólag nőknek szóló Richter Aranyanyu Díjat. A páratlan kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése, valamint a hétköznapi hősnők elismerése. Tavaly már kiderült, hogy az Aranyanyuk országa vagyunk: hazánk minden részéből - összesen 110 városból és településről - érkeztek jelölések, több mint 400-an küldték el ajánlásukat összesen 223 nőre. Közülük választották ki azt a 15 döntőst, akikre az interneten szavazhatott a nagyközönség, csaknem 73 ezer voksot adtak le az emberek a bemutatott jelöltekre.

Beke Zsuzsa, a Richter kommunikációs vezetője az elismeréssel kapcsolatban elmondta: „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy magyarországi központú multinacionális cégként nagy rálátásunk van a magyar nők helyzetére, ez a kiváltság azonban felelősséggel is jár. Azért indítottuk el a Richter a Nőkért programot, hogy tehessünk annak érdekében, hogy az egészségügyben és pedagógusként dolgozó nők megkapják a társadalmi súlyuknak megfelelő megbecsülést.”

Idén is három kategóriában – pedagógus, orvosnő és egészségügyi szakdolgozó – várják a jelöléseket, melyeket augusztus 27. és október 10. között bárki leadhat a www.terezanyu.hu weboldalon. A jelölők dolga egyszerű: egy személyes élmény leírásával kell bemutatniuk az általuk hősnőnek tartott pedagógust, orvosnőt vagy egészségügyi dolgozót, a történetben meg kell jelennie az elismerésre ajánlott Aranyanyu odaadásának, személyiségének, hivatása melletti elkötelezettségének.

A beérkezett jelölések alapján kiválasztott döntősök közül kategóriánként egy Aranyanyunak a zsűri döntése alapján ítélik oda a díjat és a 200 ezer forintos pénzjutalmat. A zsűri tagjai: Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Dr. Gyarmati Andrea olimpikon, Kriston Andrea, az Intimtorna módszer kidolgozója, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzője, és idén kibővült a csapat Dobó Kata színésznővel is. A három, zsűri által választott Aranyanyu-díjas mellett további hármat (kategóriánként egyet) pedig a közönség szavazatai alapján díjaznak majd.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére