Jelenlegi hely

Harmincegy iskola kapott vívóeszköz-csomagot

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) 31 iskolának adott át vívóeszköz-csomagokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkárságának "A Sport Legyen a Tied!" elnevezésű, iskolai sportot népszerűsítő programjának keretében.

Az MVSZ szerdai közleménye szerint a szervezet célja az, hogy a 2013-ban indított sportágfejlesztési stratégia részeként nagyobb tömeget tudjon megmozgatni a vívás, s az intézmények technikai felszerelése után a sportágat akár be lehet majd vonni a testnevelés órák tanmenetébe.

Az Emmi sportért felelős államtitkársága a Magyar Diáksport Szövetséggel együttműködve indította el a "Sport Legyen a Tied!" elnevezésű programot, amelynek célja, hogy segítse a gyermekeket a számukra legvonzóbb sportág kiválasztásban, illetve új sportágak megismerésében, valamint sportszervezetekkel és sportegyesületekkel is megismerkedhessenek.

A kapcsolódó rendezvényen megyénként egy-egy helyszínen közel 20-25 sportággal ismerkedhetnek meg a kilátogatók.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Munkások vagy a munka ünnepe? Mióta ünnepeljük május 1-ét Magyarországon?

Itthon május elsejéről először 1890-ben emlékeztek meg, az első felvonulást a Városligetben tartották. De miért május 1-én ünneplünk?
Ugrás az oldal tetejére