Jelenlegi hely

Gyerek még nem maradt benn

Ma Magyarországon megeshet, hogy egy szülészorvos ezt a poént süti el egy szülésfelkészítőn több kismama és kispapa előtt: "A nők azért szülnek meccs idején, hogy egyszerre két férfival is kiszúrjanak." 
 

Volt még több, felháborító kijelentése az előadó orvosnak, de az volt a legelkeserítőbb amikor ezt mondta: "Van esély a jó szülésre, ha a kismama együttműködik velünk. De ha nem működik együtt az sem gond, gyerek még nem maradt benn. Múltkor is, volt egy kislány, szerencsére hárman voltunk, így le tudtuk fogni, és kinyomtuk belőle a gyereket.”

Ezek a szavak és még sok ehhez hasonló hangzott el egy dunántúli kórház szülésfelkészítő tanfolyamán, a szülészorvos szájából, múlt héten a várandós anyuka-apuka párosok előtt, tudtuk meg egy felháborodott anyuka posztjából, aki minden szónak fültanúja volt, és véleményének a Facebookon adott hangot.

Tényleg megtörténhet ez ma Magyarországon? Tényleg azt gondolja az az orvos, aki ilyeneket mond, hogy ezzel megnyugtatja, és nem elrémiszti a kismamákat? Tényleg csak akkor lehet jó a szülés, ha a kismama mindenben együttműködik? Ezen kívül is még sok kérdés merül fel mindenkiben, aki hallja vagy olvassa a fenti mondatokat.

A poszt íróját az sem töltötte el megnyugvással, hogy a nőgyógyász a szülést egy veszélyes dolognak tartja ezért az alternatív szülőszobát csak vajúdásra ajánlja, kitolásnál javasolt átmenni az erre kialakított szülőágyra, ha bármi probléma van, rögtön lehet beavatkozni. Emiatt az orvos azt is jónak látja, ha a kismamának már szülőszobai felvétel után branült tesznek be, hogy ha gyors beavatkozásra van szükség, akkor hamar tudjanak cselekedni. Az anyuka elkeserítőnek tartja, hogy a szülész az egyik mondatában dicséri az epidurális érzéstelenítést, mert meggyorsíthatja szülést, a következő kijelentésével viszont pont az ellenkezőt kommunikálja, amikor azt mondja, hogy az EDA mellé be kell kötni az oxitocint, mert lelassulhat tőle a szülés, sőt le is állhatnak a fájások.

Nagy valószínűséggel az orvos szavai a valóságot tükrözik, ami lesújtó és elgondolkodtató. Így kell szülnünk ma Magyarországon?


Te mit gondolsz, helyénvaló ez a hozzáállás a XXI. században, Európában? Szeretnéd a hangodat hallatni? Mindenki csatlakozhat, aki nem ért egyet ezekkel a szavakkal, úgy érzi, másképp is lehetett volna, ha úgy érzi becsapták, vagy csak a lányának, unokáinak mást szeretne: Másállapot(ot) a szülészetben

-ZKE

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére