Jelenlegi hely

Csináld jól! - Ingyenes, online konferencia a gyermeknevelésről

18 szakértő és több, mint 18 órányi előadás, mindez ingyenes részvételi lehetőséggel az otthonod kényelméből.

Egy igazán izgalmas hírrel érkeztünk: elhozzuk neked a gyermeknevelés területéről a legkiválóbb szakértőket, akik segítenek megérteni és megoldani a szülőség során felmerülő gyakori kihívásokat, továbbá iránymutatást adnak abban, hogyan teremthetsz kiegyensúlyozott kapcsolatot a gyermekeddel.

A szülővé válás életünk egyik legnagyobb és legcsodálatosabb változása, amikor a szeretet és felelősség új dimenzióit fedezzük fel. Mindent meg szeretnénk adni gyermekünknek, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet élhessen. Mégis olykor a legjobb szándékaink mellett is rosszul reagálunk éles helyzetben, és elveszítjük a reményt, hogy az a tökéletes szülő legyünk, aki elméletben csillagos ötösnek tűnt.

A kérdések és kétségek sokasága közepette könnyű elbizonytalanodni, és attól félni, hogy ha valamit elrontunk, az gyermekünk egész életére kihathat.

  • Küzdöttél már azzal az érzéssel, hogy nem vagy elég jó szülő?
  • Minden technikát bevetsz, a gyerek mégsem úgy reagál, ahogy azt remélted volna?
  • Lehetetlennek tűnik megfelelni a társadalomból, a családi körből érkező vagy épp a saját elvárásaidnak?
  • Szeretnél olyan példamutató szülővé válni, aki jó kapcsolatot ápol gyermekével?

Minden szülő-gyermek kapcsolat egyedi és folyamatosan változhat. Egyik pillanatban még boldogan fogja a kezed, a másikban bezárja előtted az ajtót, és nem tudod, hogyan nyisd ki újra. Mégis az iránta érzett szeretetet - még ha adott pillanatban bosszant is - felülír mindent. Akár 30 éves a gyereked, akár most született, akár még csak gondolkodsz rajta, ezen a konferencián olyan megközelítésekkel és módszerekkel találkozhatsz, amelyek segítenek eligazodni az útvesztőben, és megerősíteni: igenis jól csinálod.

Tarts velünk a konferencián július 13-án, ahol 18, a területén kiemelkedő előadó segít elengedni a tökéletesség iránti kényszert, megtalálni a saját utadat a szülőségben, és megtanulni azokat az eszközöket, amellyel sikerrel veheted az akadályokat.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, így arra biztatunk, hogy biztosítsd be a helyed minél hamarabb.

Részletek, előadók és jelentkezés ITT

Várunk szeretettel élőben 2024 július 13-án a Tudatosság Online Konferencia 6.0 közvetítésén!

Szép napot,

Szabó Péter és csapata

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Trendek, melyek formálták az életmódváltást – A fogyókúrás piac 10 éves története

Az elmúlt évtized fogyókúrás trendjei valóban izgalmas változásokat hoztak az egészségtudatos életmód terén. Az egyes évek kulcsszavai jól bemutatják, hogy a fókuszpontok hogyan változtak a fogyasztói igények és a tudományos eredmények hatására. A „tiszta étkezéstől” kezdve a mikrobiomot célzó diétákig minden trend valamilyen új perspektívát adott az életmódváltáshoz és fogyáshoz.
Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Tavaszi lomtalanítás – a léleknek is jót tesz

Ahogy a természet megújul tavasszal, úgy bennünk is megszületik a vágy a frissességre és a tisztaságra. A tavaszi lomtalanítás nemcsak a fizikai tér rendezéséről szól, hanem a belső harmónia megteremtéséről is. Amikor rendet teszünk a környezetünkben, azzal lehetőséget adunk arra, hogy a lelkünkben is könnyebbséget érezzünk. Nézzük meg, hogyan hozhat testi és lelki megújulást a rendrakás!
Készüljünk március 15-re!

Készüljünk március 15-re!

Készüljünk együtt, ünnepeljünk együtt!
Ugrás az oldal tetejére