Jelenlegi hely

Családbarát vállalatokat díjazott a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Harmadik alkalommal díjazott családbarát kis-, közép- és nagyvállalatokat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A díjakat kedden este adták át Budapesten, a nyertesek a következő évben használhatják a Családbarát vállalat elismerés logóját.

Bagdy Emőke, pszichológus, a rendezvény fővédnöke azt mondta, a mozgalom filozófiai üzenete, hogy a legfőbb érték maga az élet, annak továbbvitele, szolgálata, szeretete és tisztelete. Úgy fogalmazott, egyfajta "életvédő hungarikum" a mozgalom tevékenysége, voks az élet mellett.

A rendezvény másik fővédnökét, Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét képviselő Windisch László MNB-alelnök arról beszélt, milyen fontos szerepet játszanak a gazdaságban az olyan valódi közösségek, mint a család. Azt mondta, nem lehet sikeres vállalatot építeni olyan emberekkel, akiknek nincs egyensúlyban a magánélete a munkával. Sokkal kifizetődőbb egy családbarát munkahely - hangsúlyozta.

Nagyvállalat kategóriában első helyezett lett a K&H Bank Zrt., második a National Instruments Hungary Kft., a harmadik pedig a közösen pályázó a Magyar Telekom Nyrt. és T-Systems Magyarország Zrt.

A középvállalatok között a könyvvizsgálattal és pénzügyi tanácsadással foglalkozó BDO Magyarország, a Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. és a Prolan Irányítástechnikai Zrt. vehetett át elismerést, míg a kisvállalatok kategóriájában a Sonrisa Informatikai Kft., a Bringóhintó Kkt., valamint az SHS Építő, Tervező és Kivitelező Kft. kapott díjat.

A kategóriák első helyezettjei B. Kopp Judit szobrászművész Család című alkotásáról mintázott bronz öntvényt vehettek át. A rendezvényen különdíjakat, valamint a családbarát működést bemutató kisfilmeknek szóló elismeréseket is kiosztott a zsűri.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családbarát vállalat elnevezésű díját azok a cégek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy "házon belül" is elősegítik a családbarát szemlélet kialakítását, a munka és a magánélet összegegyeztetését.

A díj hasonló a szociális államtitkárság által évente meghirdetett Családbarát munkahely elismeréshez, de a kormányzati pályázat elsősorban a munkahelyek elért teljesítményét, objektív mutatóit értékeli, míg a mozgalom által díjazott cégek inkább a társadalmi szemlélet, gondolkodás és közbeszéd formálását vállalják.

A mozgalom, amelyet Kopp Mária orvos, a Népesedési Kerekasztal szervezője 2009-ben alapított, abban kíván szerepet vállalni, hogy a tervezett gyerekek megszülethessenek Magyarországon. Társkereső programjaikkal, a munka és a család egyensúlyának fontosságát hangsúlyozó pályázataikkal, a kormányzatoknak tett szakmai javaslataikkal azt akarják elérni, hogy a párok bátrabban merjenek gyerekeket vállalni.

Forrás: hirado.hu
http://www.hirado.hu/2015/11/17/csaladbarat-vallalatokat-dijazott-a-harom-kiralyfi-harom-kiralylany-mozgalom/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére