Jelenlegi hely

Országos hírek

Oldalak

Háromezer gyermek a napközis Erzsébet-táborokban

Háromezer, hátrányos helyzetű kistérségben élő gyermek vesz részt az idén a napközis Erzsébet-táborokban - közölte a kormányszóvivő kedden, a tiszacsegei táborban tartott sajtótájékoztatón.

Párnák, gyermek ágyneműk, oviszsákok ennyiért?

Vállalkozásunk, a Pigniczki és Társa Bt. 2014-ben indította útjára Lakástextil webáruházát azzal a céllal, hogy még szélesebb körben ismertté tegye saját gyártású illetve más gyártóktól beszerzett és forgalmazott termékeit.

Nő az esély - Ezer roma nő képzése

Ezer roma nő kaphat szakképesítést, majd munkát a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben az Emberi Erőforrások Minisztériumának Türr István Képző és Kutató Intézete és az Országos Roma Önkormányzat együttműködésében indított, európai uniós finanszírozású program keretében.

KKM: a gyerekek is utazhatnak személyi igazolvánnyal Horvátországba

A médiában elhangzottakkal ellentétben a gyermekek ahogyan eddig, úgy továbbra is utazhatnak személyi igazolvánnyal Horvátországba, ehhez nincs szükségük útlevélre - közölte Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön az MTI-vel.

Orosházán létesül az első, a modern kor igényeinek megfelelő SOS gyermekfalu

Orosházán létesül az első, a modern kor igényeinek megfelelő SOS gyermekfalu

Magyarországon elsőként Orosházán létesül új, a XXI. század igényeinek megfelelő integrált gyermekfalu - jelentette ki Gosztonyi Gábor, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány ügyvezető igazgató, a Békés megyei település városházáján tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön.

Sétával a szülés/születés minőségéért

Egy figyelemreméltó új, hagyományteremtő kezdeményezés született: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Perinatális szaktanácsadó képzésének végzett hallgatói és oktatói jóvoltából.

Nyári szünet

Véget ér az iskola, kezdődik a vakáció

Ma véget ér az iskolákban a tanév és megkezdődik a mintegy két és fél hónapos nyári vakáció.

Szülőnek lenni... - konferencián jártunk

Szülőnek lenni... - konferencián jártunk

Milyen az „elég jó” szülő? Hogyan lehet felkészülni a szülői szerepre? A szülők is segíthetik egymást? Hogyan tereljük gyermekeink érdeklődését? Mit tehet a szülő, hogy gyermeke védekezni tudjon a társak verbális és fizikai agressziójával szemben?

Ünnepelünk - 10 éves a Bogyó és Babóca sorozat

Ünnepelünk - 10 éves a Bogyó és Babóca sorozat

Bartos Erika megkerülhetetlen és meghatározó alakja a mai gyerekirodalomnak, rengeteg családban nincs lámpaoltás az ő meséi nélkül. Bogyó és Babóca része az életünknek – és idén Könyvhéten tíz éves.

Csajfeszt - végre valami nekünk!

Csajfeszt - végre valami nekünk!

Végre. Valami. Nekünk.  - Ezt tesszük hozzá, ha kérdezik, hogy mi ez, miről szól. Mert: a Csajfeszt az egyetlen fesztivál, amelyik kifejezetten Nekünk, Nőknek szól.

Kiírták az Út a középiskolába és Út az érettségihez ösztöndíjpályázatokat

Megjelentek a következő tanévre szóló Út a középiskolába és Út az érettségihez ösztöndíjak kiírásai, amelyekre az általános és középiskolák júliusig nyújthatják be a tanuló-mentor párok pályázatait - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

Idén több mint 14 ezer kisdiák vett részt a Vesd bele magad! programban

Az idén 241 általános iskola több mint 14 ezer kisdiákja ismerkedhetett a kertészkedés alapjaival a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által negyedik éve szervezett, "Vesd bele magad!" programnak köszönhetően - közölte az Agrya az MTI-vel csütörtökön.

Változások a várandósgondozásban – újabb lépés a bábai gondoskodás felé

Változások a várandósgondozásban – újabb lépés a bábai gondoskodás felé

Júliustól változik a várandós kismamák gondozásának rendje. A legfontosabb eltérés az, hogy a várandósság gondozását és a szülés kísérését már nemcsak szülész-nőgyógyász szakorvos, hanem szülésznő, bába is végezheti.

Dolgozz Otthonról Nap - Dolgozz onnan, ahonnan jólesik!

Két évvel ezelőtt indult útjára az első magyarországi „Dolgozz Otthonról Nap”, melynek lényege, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az üzenet: dolgozni nem csak a munkahelyről lehet. Az alkalmanként otthonról vagy egyéb alternatív helyekről történő munkavégzés ugyanolyan hatékony, és számos előnnyel jár mind a cégvezetés, mind az alkalmazottak számára.

MiniBrake – forradalmi találmány gyermekeink biztonságáért

Minden szülő rémálma, hogy az amúgy szófogadó kicsi kincse egy napon majd nem lát, nem hall, és biciklijével elfelejt megállni a piros lámpánál, áthajt a forgalmas útkereszteződésen vagy figyelmen kívül hagy egy tolató autót. Fellélegezhetünk: mostantól mindez megelőzhető!

csokinyuszi

A tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak az édességgyártók

A Magyar Édességgyártók Szövetsége a minőségi termékek részesedésének növekedése mellett mennyiségben és értékben is a tavalyihoz hasonló húsvéti forgalomra számít, nagyjából 900 tonna csokoládéfigura kelhet el és a forgalom értéke 3 milliárd forint körül alakulhat - közölte Benke Anna, a szövetség titkára az MTI érdeklődésére.

György herceg részt vett első hivatalos új-zélandi programján

György herceg részt vett első hivatalos új-zélandi programján

Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegnő magukkal vitték nyolchónapos fiukat első hivatalos programjukra Új-Zélandon, a hercegi pár fiatal szülőkkel találkozott a helyi kormányzó rezidenciáján.

Tizenötször szült császármetszéssel egy berettyóújfalui asszony

Tizenötödik gyermekét hozta világra egy asszony a debreceni szülészeti klinikán: a szakirodalomban is példanélküli módon minden kisbabája császármetszéssel született - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.

A legfontosabb tudnivalók a választásokról: mi történik a szavazóhelyiségben? Hogyan tudunk érvényesen szavazni?

Választási kisokos - mikor, hogyan?

A legfontosabb tudnivalók a választásokról: mi történik a szavazóhelyiségben? Hogyan tudunk érvényesen szavazni?

Együttműködés az eltűnt gyerekek védelme érdekében

Együttműködési megállapodást kötött csütörtökön az alapvető jogok biztosa és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány; utóbbi az eltűnt gyermekek ügyében információkkal segíti a hivatalt, amely ezek alapján kezdeményezni tudja a szükséges jogszabály-változtatásokat.

Fulladásveszély miatt gyermekbaldachinokat hív vissza az IKEA

Fulladásveszély miatt gyermekbaldachinokat hív vissza az IKEA

Fulladás veszélye miatt több gyermekbaldachint hív vissza az IKEA - közölte a cég csütörtök reggel az MTI-vel.

Terézanyu Pályázat 2014 - Már várják a történeteket

Terézanyu Pályázat 2014 - Már várják a történeteket

Idén öt évesek vagyunk. Az elmúlt négy év során több százan osztottátok meg velünk történeteiteket, melyeknek köszönhetően a női létet övező tabuk megdöntésének igazi fórumává nőttük ki magunkat.

gyerekülés

Fokozottan ellenőrzik a gyereküléseket

Hétfőtől fokozottan ellenőrzik a gyereküléseket forgalmazó cégeket, hogy a szabványoknak megfelelő biztonsági eszközöket árulnak-e, illetve az autósokat is, hogy használják-e a gyermekbiztonsági rendszereket - erről a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársai számoltak be hétfői sajtótájékoztatójukon.

Emmi: megalakult a Nemzeti Tankönyvtanács

Emmi: megalakult a Nemzeti Tankönyvtanács

Megalakult hétfőn a Nemzeti Tankönyvtanács testülete, amelynek alapvető feladata a tankönyvekre vonatkozó döntések előkészítése, valamint a tankönyvek rövid- és középtávú fejlesztési irányainak meghatározása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkársága az MTI-vel.

Családi tábor az Adrián - Tribunjban!

Családi tábor az Adrián - Tribunjban!

A tábort családok részére szervezzük. Célunk, hogy a nyaralás ideje alatt a család minden tagja megtalálja a teljes pihenés és kikapcsolódás örömét!

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére