Jelenlegi hely

10 jótanács Tomán Szabinától vállalkozást kezdő nőknek

Tomán Szabina a Tomán életmódprogram megalkotója. 10 évvel ezelőtt 30 kg súlyfelesleggel szembesült a túlsúly problémájával első kislánya születése után.

Nemzetközi modellkarrierje arra nevelte, testét minden áron, akár önsanyargatással is formában kell tartsa. Kismamaként azonban a korábbi módszerek nem működtek. Ekkor talált rá egy másfajta útra. Saját tapasztalataiból inspirálódva alapította meg a Toman Diet életmódprogramot. Egy budapesti és két vidéki szalonnal indult 2016-ban, a Toman mára 28 magyarországi és 1 külföldi szalonból álló hálózattá nőtte ki
magát, jelenleg, további két külföldi szalon nyitásáról is tárgyalnak. Az évek során közel tízezer embernek segített fogyni, életmódot változtatni, 55.000 kilótól szabadította meg vendégeit.

Szabina az évek során nem csak életmódprogramját tökéletesítette és a termékpalettát bővítette, az üzleti világban való kemény helytállást is megtanulta. Ez a világ, ahogy ő mondja, sokáig férfi lakta
terület volt, ahol egy női vállalkozónak, vezetőnek nem hagytak más választást, minthogy alkalmazkodik a férfiakhoz és előhoz magából különben a férfiakra jellemző attitűdöket. Az utóbbi időben azonban egyre több nő, sőt egyre több anya tervezi saját vállalkozásának beindítását. Szabina ilyen kezdő női vállalkozókat is mentorál az utóbbi időben.

Most indulsz el az úton? Szabina szerint ezekre figyelj!

1. Higgy magadban! Menni fog!
Amikor elkezdtem, jó lett volna, ha nem vagyok kishitű. Ezzel csak saját magamnak okoztam stresszt az indulásnál. Bizonytalan voltam, hogy véghez tudom-e vinni, amit elterveztem. A munkahelyemen mutattam a 100%-ban magabiztos vezetőt, és azt csak én tudom, hány éjszakám telt azzal, hogy kétségeim voltak. Néha még ma is figyelmeztetnem kell magamat arra, hogy kinek a neve van a ház falán. Képes voltam rá, hinnem kellett magamban.

2. Legyél kitartó és vedd észre a lehetőségeket!
Arra is szükséged lesz, hogy keményen dolgozz és arra is, hogy megragadd a lehetőséget és élj vele. Nem hiszem el, hogy kitartás nélkül működik, és nem hiszem, hogy nincs szükség a szerencsére. Ott
kell lenni jókor, jó helyen. Aki azt mondja, hogy ez neki sose adatott meg, az nem vette észre, hogy ott volt jókor, jó helyen. Azért az is nagyon sokat segített, hogy rengeteg embernek tudtam és tudok segíteni ami folyamatosan inspirál és további fejlődésre ösztönöz.

3. Az üzlet és a munka, ha jól csinálod, nyugalmat ad majd, és nem egy plusz stresszfaktor
Ha a nyugalomra gondolok, a családom jut eszembe. Otthon a lányokkal, a párommal egy igazán jó csapatot alkotunk, ők egy nagyon stabil háttér. Ha a vállalkozásoddal neked is lehetőséged van egy olyan dologban részt venni, amit te találsz ki, lefejleszted, csomagolás készül hozzá, megfogod és ez aztán az embereknek jó, örülnek neki és ezzel még pénzt is keresel, nyugodt leszel te is. Az üzleti világban számomra ez a nyugalom. Amióta a cégem működik, amit bevezettünk, amit kitaláltunk, azt így nyugalmasan tudtuk végigvinni. Minden megadatott, amire szükség volt. Ötlet, idő, csapat, gyár, arc, büdzsé. Ez nyugalommal töltött el mindig.

4. Gyűjts magad köré társakat!
Amikor érkeztek az első visszaigazolások a vendégektől, hogy a Toman diéta után olyan változás történt az életükben, amiért örökké hálásak lesznek, az rendkívül inspirált. Fontos volt, hogy a sikerhez és munkához egy nagyon jó csapat is kell, szerencsére nagyon jó csapat áll mögöttem. Nem vagyok egyedül, a társak és a segítők nagyon fontosak.

5. Ha úgy érzed, valamiben fejlődnöd kell, dolgozz rajta!
Mind a mai napig folyamatosan fejlesztem magam. A vezetői készségek egy része jön természetesen, de fontos, hogy figyeld magad, mi az, ami belőled ugyan természetesen fakad, de nem biztos, hogy ez
a tulajdonságod jó vezetővé tesz. Én például hiányolom magamból a megfontoltságot, sokszor érzésből, ösztönből döntök, miközben az üzleti döntéseimet racionális alapon is fontos lenne átgondolni. Meg kellett tanulnom beleállni helyzetekbe. Én különben nem szeretek konfrontálódni, de vezetőként fontos, hogy ne félj attól, hogy kemény vagy, határozott, szigorú. Nekem a vállalkozás indulásánál magabiztosságot adott, hogy mindent átlátok és kontrollálok. De látom ennek a hátrányát, mert ez sokszor vezetett kapkodáshoz, vagy járt időveszteséggel. Most tanulom, hogy egyensúlyban tartsam a céget és magamat. Van egy operatív vezetőm, most értem meg én is, meg a cégem is arra, hogy átadjak dolgokat.

6. Tervezz, de ne szabj határt a képzeletednek és a vállalkozásodnak!
Van egy timeline, ami 2030-ig tartalmazza a terveinket. De azt gondolom, amíg élek, addig nem tudok, és nem is szabad határt szabni, hogy meddig megyünk, hova tartunk. Nem korlátozom magunkat és te se tedd ezt!

7. Állandó, dinamikus fejlődés nem létezik. De minden nehezebb helyzet, tanítani fog.
Mind a mai napig van olyan, hogy egyet lépek előre, de valami még nem tetszik, nem 100%-os, és olyankor visszalépek egyet. Ez nem csökkenés, a tapasztalatszerzés miatt fontos. Minden beépül a
rendszerbe, ami tanulság.

8. Vigyél rendszert a mindennapokba és listázz!
Nekem két kislányom van. Egy kiskamasz Amira és a mindjárt 2 éves Szofi. Ha nem lenne egy ilyen édes, aranyos, cuki 2 éves főnököm, akkor lenne napi rutinom, de ő most bármikor, bármit átírhat. Most kezdtük a bölcsődét, úgyhogy itt az idő, és valószínűleg visszaáll egyfajta rend. Nekem ez nagyon bevált. A napirend mellet még a „todo” listáimmal rendszerezem a teendőket. Van munkára, családra és énidőre is. Ha nem fogy a lista, nem pipálok, akkor tudom, hogy valamit változtatnom kell, valamit nem csinálok jól. Ezek fontos visszajelzések. Engem a lista sosem frusztrál, inkább ösztönöz.

9. Fogadd el, ha saját vállalkozásod van, igazából szinte mindig dolgozni fogsz
A munkatársaim szerint sokat dolgozom, én nem így élem meg. Az biztos, hogy folyamatosan gondolkodom, töröm a fejem új fejlesztéseken, termékeken, ötleteken. Azt is figyelem, hogy ki fogyott mivel, milyen trendek vannak a világban az életmód váltásban. Ez szakmai ártalom. Egy kicsit mindenhol dolgozom, és ezt már elfogadtam. A saját vállalkozás ezzel jár.

10. Csendesítsd le a gondolataidat, válts perspektívát!
Bevallom az énidő nagyon hiányzik, és Szofi születése óta nem volt lehetőségem arra, hogy csak magamra figyeljek. Kell az elmének egyedül lenni, mert ebből töltődünk, inspirálódunk, ez segít minket kicsit kívülről ránézni a dolgokra. Nekem ez régebben nagyon jól működött. Ezért most döntöttük el, hiszen Szofi már kicsit nagyobb, hogy heti háromszor fél 6-kor kelek, és sportolok, ill. három havonta elmegyek egyedül egy hétvégére, ahol még telefont se veszek elő. Csak akkor lehetünk kiegyensúlyozottak, ha kitaláljuk magunknak azt, hogyan tudunk töltődni, magunkkal is foglalkozni.

Forrás: arterego.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére