Jelenlegi hely

22 inspiráló idézet az új évre

Most van az év végi visszatekintés és az új évi tervezés időszaka. Sokan átgondolják álmaikat, előretekintve fogadalmak és listák készülnek. Ehhez válogattunk néhány új évre hangoló, elgondolkodtató idézetet. 

„Szilveszterkor mindenki elszívta az utolsó cigarettáját, megitta az utolsó italát és elmondta az utolsó káromkodását. Újévkor vallásos és mintaszerű közösséget alkotunk. Harminc nap múlva szélnek eresztjük fogadalmainkat, és gyorsabban visszatalálunk hibáinkhoz, mint valaha.” (Mark Twain)

„Az optimista azért várja az éjfélt, hogy az új év elkezdődjön, a pesszimista pedig azért, hogy megbizonyosodjon róla, az óév elmúlt.”

„Gyakran az, amitől a legjobban féltél, sokkal kevésbé problémás, mint ahogy gondoltad. Nincs azzal semmi baj, ha előre tekintünk, és a jövőt tervezgetjük, de tudnod kell, könnyen meglehet, hogy a legnagyobb félelmeid a legnagyszerűbb meglepetéssé válnak.” (Nick Vujicic)

„Ha nem tudsz repülni, fuss, ha nem tudsz futni, menj, ha nem tudsz menni, mássz négykézláb, bárhogy is, de folytasd az előrehaladást.” (ifj. Martin Luther King)

„Kalendáriumod azt mutatja, hogyan múlik az idő. Arcod viszont azt mutatja, hogyan használtad fel.”

„Mindig legyen időd:
nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje;
olvasni, mert ez a bölcsesség alapköve;
dolgozni, mert ez a siker ára;
játszani, mert ez az örök ifjúság titka;

szeretetet adni, mert gyógyítja az embert,
azt is, aki adja, és azt is, aki kapja;
egy piciny mosolyra, mert ez az arc legszebb ékszere;
néhány kedves szóra, mert ezzel egymás
számára könnyebbé tehetjük az életet!„

„Húsz év múlva sokkal jobban fogod sajnálni azokat a dolgokat, amiket nem csináltál meg, mint azokat, amiket igen.” (Mark Twain)

„Bízunk a jövőben, de a jövő is bízik bennünk.” (Hans Kasper)

„Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
Miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
Pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
Igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön.”
(Baranyai Ferenc)

„Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya.” (Pilinszky János)

„Lemerül lassan ez az év is, de bennünk mentve minden emlék.” (Tóth Krisztina)

„Sokan azért várják az újévet, hogy újra kezdhessék a régi szokásaikat." 

„Ünnepelje a befejezéseket, mert ezek megelőzik az új kezdeteket.” (Jonathan Lockwood Huie)

„A legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt életedben, hanem hogy mennyi élet volt éveidben.”

„Az új év előttünk áll, mint egy könyvfejezet, amely megírásra vár.” 

„A folyamatos tanulás a legjobb védekezés az öregedés ellen.” (Arisztotelész)

„Az időnek a valóságban nincs tagozódása, az új hó, új esztendő kezdete nem jár mennydörgéssel vagy trombitaharsogással, és még az új évszázad beköszöntésekor is csak mi, emberek, lövöldözünk, és kongatjuk a harangokat.” (Thomas Mann)

„Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől.” (Gary Chapman)

„Soha nem vagy túl öreg ahhoz, hogy újabb célt tűzz ki, vagy új álmot álmodj.” (C.S. Lewis)

„Legyen boldog az új év számodra, és még sokaknak, akiket boldogíthatsz!” (Charles Dickens)

„Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.”
(Arany János)

„Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.”

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére