Jelenlegi hely

Mi is az a Halloween?

A Halloween az angolszász országokban a boszorkányok, szellemek ünnepe október 31-én. A közép-kelet-európai kultúrkörben korábban ismeretlen ünnep mára ide is elért. De mit is ünneplünk a rémekkel valójában?

Magyarországon már eljutottunk a tökfaragás közös családi programjáig, és persze a gyerekek itt is rajonganak mindenért ami undi és ijesztő. A szolgáltatóipar is rákapott a rémes bulikra és kiegészítők gyártására. Ennek ellenére sokan összekeverik a Halottak napjával. Honnan alakult ki a Halloween?

Pogány keverék

Mára több ókorból eredeztethető rituálé és a rárakódott keresztény liturgiák és persze helyi mondák keverékévé vált az ünnepkör.

A kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újév Samhain ünnepén a kelták hite szerint az elmúlt évben meghaltak lelkei ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába, így összezavarhatják az élők életét. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat.

Britanniának Rómával való kapcsolata idején két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel, úgyhogy mai állapotában ez az autentikusnak ismert kelta ünnep komoly mediterrán elemeket tartalmaz. Az első a római Feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma).

 

Alma és tökszellem, a Halloween szimbólumai

A pogányok után keresztény ötletek

A kereszténység terjesztésekor aztán a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. György pápa a 800-as években a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapját október 31-re helyezte át. Írországban ez az éjszaka All Hallow's Eve, „Mindenszentek éjszakája” nevet kapta. November első napja volt az ünnepnap, All Saints' Day (All Hallow's Day, „Szentek napja”). Később ez a kettő sok helyen összemosódott.

Marharépából tök

A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Az ilyenkor használt kivájt töklámpást egy régi történet alapján faragják mai is hagyományosan ijesztően vigyorgó rémfejjé.

Angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern. A történet szerint nevét egy Jack nevű részeges férfiről kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét.

Az Amerikai Egyesült Államokban az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel, a halloween pedig fontos ünnepé vált. Október 31-én, sötétedés után az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Csokit vagy csalunk!” kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg a szerencsétlen ajtónyitónak van lehetősége „botot” választani – a következményekkel együtt. Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak, és baráti társaságban, jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet.

Trick or treat!, szabadon fordítva: „Csokit vagy csalunk!

Túl a csokigyűjtő akción az ünnep sokkal többet jelent: hatalmas felhajtás ez Amerikában mindenhol. Halloween partikat tartanak felnőtteknek, gyerekeknek, céges dolgozóknak: az udvart, a házat túlvilági hangulatúvá varázsolják, majd különféle jelmezekbe öltözve mulatoznak.  A töktermeléssel foglalkozó farmokra ömlenek az emberek kiválasztani a legszebb faragni való tököt, akik természetesen versenyt rendeznek a legnagyobb tök kategóriában.

Tökfaragó és tökös pite sütő versenyek, jelmezversenyek, házdekorációs versenyek és bemutatók, utcai és városi szinten egyaránt jellemzőek mindenhol. Az iskolákban beöltöznek a gyerekek és cukrot osztanak az osztályokban. Népszerű szórakozás ilyenkor az almahalászat, melynek célja egy vízzel teli vödörből szájjal kiszedni az almát.

Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt. Az utóbbi években azonban a halloween ünneplése ismét visszatért, valószínűleg a népszerű amerikai ponyvakultúra (képregények, filmek) nyomán. Az utóbbi években Magyarországon is egyre több helyen ünneplik meg jelmezes bulikkal, tökfaragással.

Forrás: Wikipédia

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére