Jelenlegi hely

Nagykorú iskolások után is igényelhető a családi kedvezmény

A nagykorúvá vált, de még közoktatásban tanuló fiatalok után is igényelhető a családi kedvezmény, amíg be nem töltik a 20. életévüket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

Soltész Miklóst azért kereste meg az MTI, mert a szülőknek a napokban kell nyilatkozniuk arról munkáltatóiknak, hogy élni kívánnak-e az adó-, illetve - az idei évtől bevezetett - járulékkedvezménnyel.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a családi kedvezményt a szülők nemcsak a 18 év alatti gyerekek, hanem a nagykorúvá vált, de még a közoktatásban tanuló gyerekeik után is igénybe vehetik, hasonlóan a családi pótlékhoz.

Elmondta, a jogszabály szerint a családi kedvezményt a szülők legtovább gyerekeik 20. életévéig vehetik igénybe. A családi adó-, és járulékkedvezmény tehát - ahogy a családi pótlék is - annak a tanévnek a végéig folyósítható, melyben a közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek a 20. - sajátos nevelési igényű gyermek esetében 23. - életévét betölti - fejtette ki.

A kormány idén januártól szélesítette ki a családi kedvezményrendszert, ennek lényege, hogy azok a szülők, akik eddig az adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, azok családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd a kedvezményt.

Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi kedvezmény által elérhető maximális adó- és járulékmegtakarítás. Az intézkedés 260-270 ezer családot érint, idei költségvetési vonzata pedig több mint 50 milliárd forint.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Ugrás az oldal tetejére