Jelenlegi hely

Hogyan válasszunk taxit Budapesten?

Taxitársaságokat tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

Szükségünk lehet rá családi vészhelyzetben, színházi látogatáshoz, buli után a hazajutáshoz, nyaralás elején és végén, hogy a csomagjainkkal a repülőtér és a lakásunk között könnyebb legyen a közlekedés. De talán legfontosabb a turisták számára, főleg, ha könnyen elérhető és megbízható szolgáltatásról van szó. A választás megkönnyítésére megjelent a Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb ingyenes terméktesztje , melyben a taxitársaságokat vizsgálták
Budapesten.

A tesztelés gyakorlati része rendhagyó volt, ugyanis azt és az értékelést 2024 júniusában két „turista”, azaz amerikai egyetemista végezte, a Georgia Tech (Atlanta, GA) Leadership for Social Good study abroad kurzus keretében. Az eredmények így különösen értékesek, mivel betekintést nyerhetünk a budapesti taxik használatába külföldiek szemével is. A tesztben 7 szolgáltatót hasonlítottak össze: Uber, Főtaxi, Bolt, 6x6, Tele5Taxi, City Taxi, Welcome Pickups.

Az alábbi 5 kritérium szerint értékelték a szolgáltatókat, ezek mind egyenlő súllyal számítottak bele a végeredménybe:
- Rendelés módja és elérhetőség
- Turisztikai vonzerő
- Rendelés folyamata
- Utazási élmény
- Ár

A tesztelőknek nem volt előzetes ismeretük a budapesti taxitársaságokról, ezért a teszt első lépése a vizsgálatban résztvevő szolgáltatók kiválasztása volt. Ez a kiválasztási folyamat jól tükrözi azt a helyzetet, amikor egy turista, vagy akár egy első taxizó helyi lakos próbál fuvart szerezni az okostelefonja segítségével. A tesztelt taxitársaságok közül 4-et telefonos alkalmazás, 1-et online, vagyis a weboldalon kitöltött űrlap segítségével, 2-t pedig telefonon rendeltek meg a tesztelők.

A fuvarok minden alkalommal ugyanazon az útvonalon történtek és ugyanabban a napszakban, hogy az eredmények és tapasztalatok minél jobban összehasonlíthatók legyenek. A teszt eredménye szubjektív, tehát a tesztelők személyes véleményét és tapasztalatait tükrözi, de értékes betekintést ad a budapesti taxizás világába.

A legolcsóbb a tesztelt szolgáltatók közül a Bolt volt, és ezt a társaságot választották a tesztelők turisztikai vonzerő szempontjából a legjobbnak és összességében is ez volt a kedvencük. A rendelés módjában és elérhetőségben a 6x6 és a Welcome Pickups emelkedtek ki a mezőnyből, a 6x6 Taxinál volt a legsimább a rendelés folyamata. Az autóban töltött időt a Bolt és a City Taxi esetében értékelték a legkellemesebbnek a tesztelők.

A teljes teszt ingyenesen megtekinthető itt

Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére