Jelenlegi hely

Közösségi tér és buli egy zsilipen?

Újabb látványossággal gazdagodott Siófok, a Sió zsili felújításával. A Siófoki hajókikötő közelében található egykori üzemi területet újjáépítették, közösségi térré alakították, parkosították és nyitva áll a közönség előtt. 

Megújult a Sió-zsilip

Korábban a vízleeresztő és a hajózási zsilip ipari területe el volt zárva az érdeklődőktől, azt közelről megnézni nem lehet. Az 1947-ben átadott zsilipek 8 hónapig tartó építésében rabok is részt vettek. Míg a világ más tájain a zsilipek, gátak hídjai gyakran turisztikai, közlekedési célt szolgálnak, itt eddig ez nem így volt.

De ezzel az átalakítással összekötötték a személyhajó-kikötő partját, a zsilipeket és az elhanyagolt Krúdy sétányt.

A Balaton vízlevezető rendszerét 15,5 milliárd forint uniós támogatással, 19 milliárd forintból korszerűsítették, átépült a Sió-zsilip, a Sió-csatorna, vizes élőhelyeket alakítottak ki, és közösségi tér lett a zsilip volt üzemi területe.

Az alapvető műszaki funkciói mellett illeszkedik a városba, új élményt tud nyújtani az itt élőknek, ide érkezőknek.

Siófok egy turisztikai látványossággal is gazdagodott, amellyel a Sió mentén élőket egészen Szekszárdig be lehet kapcsolni a Balaton idegenforgalmába. "A Sió turisztikai, mezőgazdasági hasznosítása, élőhelyvédelme is kiemelkedő feladat" (Móring József Attila, Dél-Dunántúl fejlesztési kormánybiztos)

(Forrás)

A zsilip műszaki épületének falán elhelyezték a Lampl Hugó Emlékplakettet. Ezzel az építészeti nívódíjjal tüntették ki a Víz Világnapja alkalmából a zsilip átépített műtárgyegyüttesét, elismerve annak tervezési, technológiai, kivitelezési és tájba illeszkedési szempontból is kimagasló voltát.

ADL - Debrecenimami

Forrás; Fotó: Vasvári Tamás/MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére