Jelenlegi hely

Gyerekek is elkészíthetik: gyors uzsonnatippek édesen-sósan

Mi van itthon enni? Mi az uzsi? Mindenkinél akad néhány bevált recept, amit akár a gyerekek maguk is el tudnak készíteni. Íme a mi tutiságaink.

Hosszabb idejű gyerekes otthontartózkodás alatt egyre fogy a türelem és a menüötlet, exponenciálisan emelkedik a „ezvoltamúlthéten is” és az „éneztutálom” kifejezések használata.

Az sem utolsó szempont, hogy a nagyobb gyerekek el is tudják készíteni az uzsonnát maguktól, hogy esetleg nyugodtan tudjon az ügyeletes felnőtt egy kávét inni.

Édes / sós túrós háromszög szendvicssütőben

Legnagyobb varázsa - túl azon, hogy egy elég gyors, sósan és édesen is készíthető süteményről beszélünk - hogy szendvicssütőben kell megsütni. Elég csak össze kell keverni a hozzávalókat, az unatkozó gyerekek is könnyen elkészíthetik.

A sós verzió hozzávalói:

  • 25 dkg krémes túró
  • 2 tojás
  • 1 ek. tejföl (ha a túró túl vizes, elmaradhat)
  • 4 dkg fehér liszt
  • 2,5 dkg amaránt
  • 1 késhegynyi sütőpor
  • só, bors ízlés szerint

kb 18-20 db lesz belőle

Mártogatós:

  • 1 pohár tejföl vagy görög joghurt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors, petrezselyem ízlés szerint

Édes változat:

  • 25 dkg krémes túró
  • 2 tojás
  • 1 ek. tejföl
  • 4 dkg fehér liszt
  • 2 dkg amaránt
  • 2 ek porcukor vagy apró szemű kristálycukor
  • 1 ek szemlemorzsa
  • 1 késhegynyi sütőpor

kb 18-20 db lesz belőle

Mehet rá lekvár vagy vaníliás joghurt, csokoládés mogyoró krém.

Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverem, és pihenni hagyom egy 20 percig. Majd a felforrósított melegszendvics sütőben adagonként kisütöm. Mikor ínycsiklandóan piros mindkét oldala, akkor kész.

Amerikai palacsinta

Könnyen süthető, előtte az alaptésztát csak keverni kell, és nem hagy zsíros nyomot a kézen és a kanapén. Nálunk inkább uzsonnára dívik, de persze próbáltuk már reggelire is.

A Nigella féle alapreceptet ( Nigella falatozója c. könyv 2001-es kiadás) használom.

Hozzávalók:

  • 30 g vaj (2 evőkanálnyi)
  • 225 g búzaliszt
  • 2 púpos teáskanál sütőpor
  • 1 csipet só
  • 3 dl tej
  • 2 tojás

Elkészítés:

Első lépésként megolvasztom a vajat a mikrósütőben, egy müzlis tálban. Nem kell hogy forrjon, elég ha épp elolvadt. Hagyom hűlni. Egy csőrös (kiöntős) keverőtálba belemérem a száraz hozzávalókat, majd jól összekeverem. A folyékony hozzávalókat egy másik edénybe mérem, hozzáteszem a vajat, és az egész elegyet fokozatosan adagolva összeöntöm a lisztes keverékkel és csomómentesre keverem egy robotgép segítségével.

Egy tapadásmentes serpenyőbe öntök kis szigetecskéket az alaptésztából, de figyelek, hogy ne érjenek össze. Megkelnek, és ha szép kellemes rószaszín az aljuk, megfordítom őket egy lapáttal.

Ha esetleg akad otthon egy tükörtojás sütő  - én egyszer beruháztam egyre, és nem bántam meg – azzal még egyszerűbb sütni.

Tegyük a palacsintákat tányérra, és – bocsánat az amerikaiak összes szentjétől – kenjétek meg, amivel szeretnétek: lekvár, méz, csokoládés mogyoró krém, juharszirup, édes túró, vaníliás joghurt, tejszínhab…

Almás leveles csavart

Kiváló tízóraira vagy uzsonnára, egy pohár hideg tejjel. Még jobb, ha a gyerekek az udvaron játék közben tartott pihenő alatt eszik meg, nem kell takarítani a sok morzsát. Ennek az elkészítéséhez inkább felnőtt lásson neki.

Hozzávalók:

  • Egy adag leveles tészta
  • Almatöltelék

Almatöltelék:

fél 0,7-es befőttes üvegnyi párolt almára lesz szükség. Ezt frissen is el lehet készíteni, ugyanúgy, mint az almáspiténél. A lereszelt almát befűszerezem cukorral, citromlével, fahéjjal és összepárolom. Ez esetben párold jó szárazra, sűrűre. De készítheted a tölteléket télre eltett almabefőttből is, ezt jól csepegtesd le és nyomkodd össze. A tölteléket egy nappal korábban is előkészítheted. Nálam mindig áll a kamrában pár üvegnyi reszelt alma az őszi sérült alma mentéséből, én abból késztem ezt a sütit.

Elkészítés:

Aki mazochista, készítheti maga a leveles tésztát. Én boltit használok. A leveles tésztát kinyújtjuk kb. 2-3 mm vastagra. A felét megkenjük az almapéppel, megszórjuk fahéjjal, zsemlemorzsával vagy darált keksszel. Ráhajtjuk a tészta másik felét. kb. 4-5 cm széles csíkokra vágjuk. Késsel is lehet, de én a pizzavágót szoktam erre használni. A tepsit a közelbe készítjük a munkapultra, elég ha egy sütőpapírral kibéleljük az alját. A csíkokat megcsavarjuk, és belefektetjük a tepsibe. Mehet a sütőbe.

ADL - Debrecenimami

Képek: Pixabay; Debrecenimami; Pexels/ Alex Green

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére