Jelenlegi hely

Hogy ne töltsék egyedül a karácsonyt! Adománygyűjtés kórházban ápolt gyerekeknek

Ne ülj tétlenül! Az adományokat 2020. november 27-ig, péntekig várják a kezdeményezők! A Rádiós összefogás a beteg gyerekekért elnevezésű, az Ökomenikus Segélyszervezet által összefogott kampány célja 12 millió forint összegyűjtése a kis betegek részére.

 

Az összegyűjtött adományokat a kijelölt kórházak gyermekosztályai kapják meg, hogy mobileszközt vagy mobil internet előfizetést vásárolhassanak a kis betegeknek.

66 magyarországi rádió csatlakozott a kezdeményezéshez szerte az országból, amelynek keretében a megyeszékhelyek kórházainak gyermekosztályai számára gyűjtenének okoseszközökre.

Ha nagyobb összeg gyűlik össze, akkor a gyermekosztályoknak tableteket vagy laptopokat, illetve olyan eszközöket is vásárolni szeretnének a kezdeményezők, melyekről online tartalmak érhetőek el a gyerekeknek.

A cél az, hogy könnyebbé tegyék a kis betegek számára a hozzátartozóikkal való kapcsolattartást a járványhelyzet karácsonyi időszakában.

Az adományok az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül jutnak el kórházak gyerekosztályaihoz.

Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. A Segélyszervezet nemzetiségi, vallási és világnézeti hovatartozásra való tekintet nélkül, a legszigorúbb szakmai és átláthatósági követelményeknek megfelelve nyújt segítséget a rászorulóknak Magyarországon, a Kárpát-medencében és a világ számos országában.

Fogjunk össze, hogy a kórházakban fekvő gyermekek erőt meríthessenek a gyógyuláshoz a szeretteik, barátaik hangjából!

Itt tudod támogatni.

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére