Jelenlegi hely

A debreceni négyes ikrek apukája maga is négyes iker

Természetes úton fogantak.

Négyes ikrek születtek Debrecenben; a három kislány, egy kisfiú és az édesanyjuk jól vannak - mondta el a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) szülészeti klinikájának igazgatója.

A babák apukája is a debreceni Klinikán született

Póka Róbert professzor tájékoztatása szerint a babák természetes úton fogantak, a tervezett császármetszést csütörtök délelőtt, a terhesség 34. hetében végezték el, a szülés problémamentes volt. Az 1800-1800, illetve 1600-1600 gramm súllyal született babák korukhoz képest normálisan fejlett, egészséges újszülöttek, egyikőjüknél sem kellett gépi lélegeztetést alkalmazni, jelenleg inkubátoros megfigyelés alatt vannak az újszülött intenzív osztályon - mondta a professzor. Póka Róbert érdekességként említette, hogy a gyerekek édesapja maga is négyes ikrek egyik tagjaként született harminc évvel ezelőtt a debreceni klinikán.

A professzor kétszer is részese lehetett a család életének

"Kétszer adatott meg számomra, hogy négyes ikreket segítsek a világra" - mondta a mostani szülést vezető professzor, aki harminc évvel ezelőtt tagja volt az akkori négyes ikrek születésénél közreműködő, a babák édesapját is világra segítő orvosi csoportnak. Póka Róbert elmondta azt is, hogy félmillió terhességre jut egy-egy négyes ikerszülés, de többnyire lombikprogram eredményeként. Ebben is különleges a természetes úton fogant "debreceni négyes" - tette hozzá.

Forrás: MTI I Fotók és videó: Unideb.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

Hogyan ünnepelhetitek meg a hóemberek világnapját?

A hóemberek világnapját január 18-án ünnepelhetjük, és ez kiváló alkalom arra, hogy kreatívan és vidáman töltsük el a napot. Íme néhány ötlet, hogyan lehet ezt a napot emlékezetessé tenni:
Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

Ünnepeld Te is a hóemberek világnapját!

A hóemberek világnapját január 18-án ünneplik. Azért esett erre a napra a választás, mert a 18-as szám vizuálisan emlékeztet egy hóember formájára: a "1" a kezében lévő seprűre, a "8" pedig a két hógolyóból álló testére.
Ugrás az oldal tetejére