Jelenlegi hely

Olimpiai kabalafigurák tablója

Ma már nincs Olimpia kabalafigura nélkül! 
A ’72-es müncheni olimpia óta a kabala az olimpiai arculat szerves része. Mit szimbolizál, mi a célja? Azon kívül, hogy jól eladhatók ezek a kedves, cuki figurák, az olimpia szellemiségének megtestesítői és emellett a rendező város vagy ország kulturális, történelmi hagyományait is közvetítik. 

Az idei olimpia két kabalafigurája Vinicius és Tom lett. A 2016. augusztus 5-től 21-ig tartó olimpia jelképe Vinicius, a sárga macska, míg a két héttel később sorra kerülő paralimpia figurája a kék-zöld, falevél-frizurás teremtmény, Tom. Nevüket ezúttal internetes szavazás során kapták két brazil zenészről, Vinicius de Moraes-ról és Tom Jobim-ról, akik többek közt arról híresek, hogy ők szerezték a világ egyik legismertebb bossa nova slágerét, a Garota de Ipanema (Girl from Ipanema) is. A szervezők tájékoztatása szerint a figurák a világ ötödik legnagyobb országának flóráját és faunáját hivatottak szemléltetni, megalkotásukban pedig a pop-art és az animációs filmek elemei játszottak főszerepet.

Egy biztos, ott a helyük az olimpiai kabalatablón! 
Neked melyik a kedvenced?

 

Ha kedvenc kabalád nincs is, kedvenc olimpikonod biztosan van.
SZAVAZZ RÁ ÉS NYERJ! 

KLIKK IDE!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Ugrás az oldal tetejére