Jelenlegi hely

Meddig bírják telefon nélkül a diákok? – Jön az Analóg November kihívás!

Offline időtöltésre és telefonmentes közösségi élményszerzésre buzdítja a diákokat, szülőket és pedagógusokat a következő hónap elején induló Analóg November kezdeményezés. A szemléletformáló, játékos kihíváshoz november 3. és 30. között bárki csatlakozhat, a részvételhez csupán a magyar egyetemisták által fejlesztett Out! applikáció letöltésére van szükség – ennek segítségével az iskolai közösségek saját intézményük virtuális kosarába gyűjthetik a telefonmentes, „analóg” perceket.

A legtöbb offline időt összegyűjtő iskolai közösségeket értékes nyereményekkel jutalmazzák majd, de valójában a kihívás minden résztvevője nyer – az Analóg Novembernek köszönhetően ugyanis a résztvevőknek sokkal több valódi élményben lesz részük. 

A 7–8 évesek hétvégente átlagosan napi 3,5, a 15-16 évesek pedig 4 órát töltenek képernyő előtt – derült ki nemrég a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2024/2025-ös médiapiaci jelentéséből. Az elemzés arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyerekek átlagosan 9 évesen kapják meg első mobilkészüléküket, a tízévesek többsége pedig már napi szinten használja az okostelefonját.

Pedig a korai vagy túlzott mobilhasználat több szempontból is rendkívül rossz hatással van a gyerekek és kamaszok idegrendszerére és pszichéjére: a túlzásba vitt kütyüzés hatására romolhat a koncentráció, felborulhat a gyerekek alvásritmusa és könnyen túlterhelődhet az idegrendszerük is – ez ingerlékenységet, mentális zavarokat, a koncentrációképesség romlását és impulzivitást okozhat náluk. 

A közösségimédia-használat és az állandó online jelenlét miatt a kortárs hatásokra igencsak érzékeny kamaszokra nagyobb korosztályos nyomás nehezül, mint eddig bármikor – ez pedig szorongást és önbizalomhiányt, vagy akár evészavarokat és függőségeket is okozhat.

„Mára nemzetközi összefogás alakult ki a gyerekek, fiatalok képernyőidejének csökkentése érdekében. Szakértők és oktatáskutatók egyetértenek abban, hogy a digitális eszközökkel és okostechnológiákkal csak abban az életkorban szabad találkozni, amikor ezek már nem hatnak egyértelműen negatívan a gyerekek idegrendszeri fejlődésére” – magyarázza Pöltl Ákos, az Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője, a Kapcsolj ki! mozgalom alapítója.

A gyerekek és fiatalok túlzott digitáliseszköz-használatára a Szent István Intézet és a Kapcsolj ki! mozgalom egy offline élményszerzésre buzdító kihívással válaszol – ennek keretében november 3. és 30. között a felső tagozatosokat és középiskolásokat, valamint iskoláik teljes közösségét a képernyőidő mérséklésére és a telefonhasználat háttérbe szorítására bátorítják.

A kihívásban való részvételhez mindössze a magyar egyetemisták által fejlesztett Out! mobilapplikáció letöltésére van szükség. 

A kezdeményezés célja, hogy a folyamatos online időtöltés helyett offline, és lehetőleg közösségi élményszerzésre buzdítsák a diákokat, valamint a szüleiket és a tanáraikat is. Az Analóg November kampányhoz nem egyénileg, hanem iskolai szinten csatlakozhatnak a résztvevők.

A részt vevő iskolák az applikáció letöltésekor egy legördülő listából választhatják ki saját intézményüket, a 3 legtöbb offline időt gyűjtő iskola pedig három kategóriában (kistelepülési, városi és fővárosi) értékes ajándékokat nyerhet. A kilenc díjazott intézmény mellett egy nyereményjáték során kisorsolt, szerencsés iskola is értékes nyereményekkel gazdagodhat.

A most induló kezdeményezés nem előzmény nélküli: 2025 tavaszán a Szent István Intézet a Szent Mihály Intézményfenntartóval (korábban Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága) közösen digitális böjtöt hirdetett. A nagyböjti időszakban lezajlott kihíváshoz 6 iskolai osztály (115 fő) csatlakozott, a felmérésbe ugyanakkor egy 100 fős kontrollcsoportot is bevontak. A 33 napos időszak kezdete előtt és utána is kognitív és az érzelmi státuszt mérő teszteket végeztek szakemberek – ezek eredményeiből kiderült, hogy

a csaknem öthetes időszak alatt több mint 10 százalékot javultak a diákok figyelmi funkciói, téri és vizuális, valamint finommotorikai készségei, és a vizsgálati csoportban csökkent szorongás szintje is. A nemzetközileg is egyedülálló kutatás eredményei alapján a digitális böjtöt követően a vizsgált kamaszok körében csökkent a ridegség, az érzéketlenség és a motiválatlanság is. 

Az Analóg November kihívás a Szent István Intézet és a Kapcsolj ki! mozgalom összefogásában valósul meg, és a kihívást több vállalat – többek közt a Dechatlon és a Libri – is nyereményekkel támogatja. Az Analóg November szakmai partnere mások mellett a Bethesda Gyermekkórház, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége és az Oktatási Hivatal  és az Ifjúságkutató Intézet is. 

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Ugrás az oldal tetejére