Jelenlegi hely

Kampány indul a kapcsolati erőszak ellen

Az első Facebook-poszt megosztásával vette kezdetét az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS) kapcsolati erőszak elleni figyelemfelhívó kampánya csütörtökön. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával megvalósuló kezdeményezést Balog Zoltán miniszter és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója indította el a budapesti sajtótájékoztatón.

A szemléletformáló kampány célja felhívni a figyelmet a kapcsolati erőszak jelenségére elgondolkodtató plakátokkal, újsághirdetésekkel, tévé- és rádiószpotokkal, valamint továbbítani az üzenetet: vedd észre, ha valami nincs rendben, ne félj szólni, segítséget kérni, ha a környezetedben kapcsolati erőszakot tapasztalsz - mondta el Balog Zoltán. A miniszter hozzátette: az ÖS komoly szakmai és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik a bántalmazottak segítésében.

A szervezet évek óta több családok átmeneti otthonában biztosít a kapcsolati erőszak áldozatai számára védett elhelyezést, a krízishelyzetből való kilábaláshoz segítséget nyújtó központot, 2012 októbere óra pedig titkos menedékházat is működtet. Emellett vezető koordinációs szerepet töltött be a hasonló központok működési rendjének kialakításában, a vonatkozó jogszabályok előkészítésében.

Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy az Országgyűlés 2012. szeptember 17-én elfogadott határozatában egyetértett a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállásban történő szabályozásáról szóló népi kezdeményezéssel, amelyet Halász Pálma, az Élet-Érték Alapítvány elnöke indított. A 2013. július 1-jével hatályba lépett új Btk. önálló büntetőjogi tényállássá tette a kapcsolati erőszakot. A miniszter elmondta: Magyarország 2014. március 14-én csatlakozott az Európa Tanács nőkkel szembeni és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és megelőzéséről szóló Isztambuli Egyezményéhez, amelynek így már összesen 33 ország a részese.

Lehel László kiemelte: a segélyszervezet elkötelezett a témában, ez a szemléletformálási akció az elgondolkodás irányába visz mindannyiunkat. Mint mondta, az erőszak problémáját nem lehet csupán egy csoportra leszűkíteni, mivel ez bárkivel előfordulhat.

A bántalmazottakhoz szóló üzenetben azt fogalmazzák meg, hogy nem szabad szégyellni az őket ért erőszakot és minél előbb szólni kell. A közösség figyelmét pedig arra hívják fel, hogy több figyelmet kell a prevencióra fordítani és széleskörű összefogásra van szükség. A segélyszervezet weboldalán külön linket találnak az érdeklődők a témáról. Az elmúlt időszakban fontos lépések történtek e téren, fejlődés tapasztalható a kormányzat és a szervezetek részéről is - hangsúlyozta az elnök-igazgató.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére