Jelenlegi hely

NUTI: a NEM húsvéti nyuszi!

„Anyaaaaa…. úgy szeretnék húsvétra egy nyuszit!

Ígérem szeretgetem, vigyázok rá és én etetem majd… „

Talán nálatok is évről - évre megismétlődik ez a könyörgős monológ.

Nem mondom, a nagy, esdeklő szemeket látva néha már majdnem ellágyultam, de szerencsére a gyermeki delej hamar lepergett rólam és már soroltam is a jól átgondolt, számomra teljesen logikus észérveket:

„Persze! Megveszem, hazahozom, aztán egy-két hét után megunod és kire marad az etetése, takarítása, a…a…a…a…MINDEN? Rám! Szóval nem veszek nyulat…!”

Teltek a hónapok és kisfiam azért még sokszor bepróbálkozott: egy-egy kitűnő jegyért, sporteredményért leginkább kiskutyát kérve cserébe.

Már  hajlottam rá, hogy egy kis jövevénnyel bővítsük a családunkat, hiszen tényleg láttam a lelkesedését és azt, hogy:

nagyon szeretne egy kisállat gazdája lenni.

De a kutyust  nem mertem bevállalni... kicsiaazudvar, kiviszilehajnalbansétálni, mileszhaelutazunk stb. stb...

Egy este aztán, stílusosan épp tojásfőzés közben eszembe jutott a tavalyi húsvéti kép, ahogy határozottan nemet mondtam a nyuszira.

Talán most már - gondoltam - eljöhet a gyerek által annyira vágyott pillanat.

Ugyan nincs húsvét (épp október volt), de miért ne vehetnénk most egy nyulat?!

Utánaolvastunk, hogy mivel jár egy nyuszi gondozása, és arra jutottunk: ez még a mi nagyon elfoglalt, rohanós életünkbe is belefér. 

Feltéve, hogy a nyuszi körüli teendőket (Igen: mindent!) a 10 éves kis gazdája fog ellátni.

Még ki sem mondtam a feltételt, máris jött az

IGEN, IGEN, IGEN! MINDENT MEGCSINÁLOK!

Megtört hát a jég... találtunk egy tenyésztőt, és hamarosan egy bohókás, édes kis szőrgombóc rabolta el mindannyiunk szívét!

Féltem, hogy a kezdeti lelkesedés után a szokásos forgatókönyv jön majd, és rám marad a nyuszi minden nyűgje, baja.

De az élet alaposan rácáfolt erre, mert Nuti, (így hívják őméltóságát), a lógófülű törpenyuszi egy igazán gondoskodó gazdát kapott kisfiam személyében.


Nutival az udvaron

Eteti, itatja, fésüli, takarítja a ketrecét és szórakoztatja a kis állatot.

Mi pedig hagyjuk, hogy a másfél méteres ketreccel egyensúlyozzon, hogy meleg vízzel és ecettel fertőtlenítse azt, hogy feltakarítsa az időnként a lakásban elpotyogtatott nyuszi bogyókat...

Mert Nuti az Ő kisállata, az Ő felelőssége.
Éppen ma van hat hónapja, hogy tökéletes szimbiózisban telnek a közös napjaik.

Nekem csak a nyuszinak szánt élelem beszerzése a feladatom, így gyermekem örömét, felelősségteljes hozzáállását látva őszintén mondom:

Jó döntést hoztunk!

Hamarosan húsvét és sok-sok családban valószínűleg most elhangzik majd a mondat: „Anyaaaaa…. úgy szeretnék egy nyuszit!”

Ha engem kérdeztek: azt mondom, hogy NE húsvétra, NE a húsvét miatt vegyetek nyuszit! 

Ha viszont a leendő kisgazdiban tényleg komoly az elhatározás, ha láthatóan annyira szeretne egy kis állatot, hogy várhatóan egy - egy hosszú nap után is hajlandó lesz elvégezni a "nemszeretem" feladatokat:  akkor ne habozzatok!

Egy nyuszi tökéletes, szeretnivaló kis társ lehet, miközben gyermeked észrevétlenül azt is megtanulja, hogy mit jelent felelősséget vállalni és gondoskodni valakiről.


Mivel is jár egy nyuszi tartása?

Ha komolyan fontolgatjátok, hogy új családtagként egy nyuszit választotok: érdemes ellátogatni egy tenyésztő honlapjára, például IDE!

Sok hasznos információt kaphattok a nyuszik táplálásáról, szobatisztaságra neveléséről, takarításáról...

Pár pontban azért összefoglalom a mi tapasztalatainkat:

Mit kell beszerezni?

  • kényelmes méretű ketrec,
  • alomtálca (másnéven nyuszi wc :))
  • szénatartó,
  • kerámia etetőtál,
  • műanyag itató.

Nuti megvásárlásakor mi összesen kb. 20 000 forintot költöttünk mindenre, ebben benne van a nyuszi is...:)

Tápláláshoz, tisztán tartáshoz: ez mindig legyen otthon!

  • Széna (zacskóban kapható, ez a fő tápláléka!)
  • Nyuszi táp
  • Alom (nekünk a fa pellet vált be)
  • Ecet, vagy szódabikarbóna a takarításához

Minderre havonta kb. 3000 forintot költünk.

Takarítás, tisztán tartás

Kezdő nyuszi tulajdonosként elkövettük azt a hibát, hogy az egész ketrecet beterítettük az alommal. Jót akartunk, de nem kellett volna...:)

Egyrészt, mert kényelmetlen neki, másrészt azért, mert a nyuszi oda piszkít, ahol alom van. Ha tehát mindenhol alom van, akkor mindenhova...

Szinte hihetetlen volt, de amint rájöttünk, hogy az alom csak a nyuszi WC-be való: pillanatok alatt "ketrec tiszta" lett Nuti: kizárólag csak a WC-jébe pisil, és a bogyók nagyrésze is ott landol.

Tipp: almot csak a Nyuszi Wc-be!

Ha a nyuszi már "szobatiszta", akkor elég 2-3  naponta a nyuszi WC-ben cserélni az almot (ez pár pillanat), és hetente egyszer - kétszer ecetes, vagy szódabikarbónás meleg vízzel kitakarítani a ketrecet, nyuszi WC-t, etető tálkát.


Kész a takarítás! :)

Etetés

Nálunk a fő szabály: széna mindig legyen a szénatartóban, mert ez a fő tápláléka (naponta kétszer - háromszor kell feltölteni), és friss víz az itatóban! Ha ez teljesül, nagy baj már nem lehet!

Nuti nagyon szereti a nyuszi tápot: ebből kétszer kaphat egy nap, elég egy- egy maroknyi (bár ő többet szeretne..:))

Friss zöldséget, gyümölcsöt csak mértékkel, csemegének kap.

Mozgás, levegőzés, játék, szeretgetés

Bár sok családban a nyuszi teljesen szabadon jár - kel, heverészik a kanapén stb..., mi ezt nem akartuk.

Így a kis gazdájának a dolga, hogy rossz időben kiengedve a ketrecből figyelemmel kísérje, ahogy mászkál és játszik a lakásban, felszedve utána az elhullatott bogyókat.

Ha jó idő van, akkor pedig kivigye az udvarra és ott játsszon, foglalkozzon vele. Nagyon vicces, ahogy Nuti hihetetlen sebességgel fel - alá rohangál, váratlanul hihetetlen magasságokba ugrik, vagy éppen "breakel"...:) 

A simogatás, szeretgetés is része a mindennapoknak: valószínű kézhez volt szoktatva, amikor hazahoztuk, mert szinte rögtön szívesen fogadta az ilyen közeledést.

Nem igaz, hogy a nyúl gyáva! Nagyon meglepődtünk, de amikor először kiengedtük és felé indultunk: ő nemhogy elszaladt, hanem nagy vagányan, érdeklődve elindult felénk! :) 

És hogy honnan kapta a nevét? Kisfiam kedvence a Nutella, így lett a nyuszija is az: Nutella, azaz Nuti!

Gellén Nóra

- Pécsimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére