Jelenlegi hely

Mindent a továbbtanulásról - Educatio szakkiállítás januárban

Több mint száz oktatási intézmény mutatkozik be a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon január 18. és 20. között a Hungexpon. Immár 18. alkalommal, 3 napon keresztül várják a látogatókat: a középiskolás diákokat, mesterképzést kereső hallgatókat, szülőket, pedagógusokat, intézményvezetőket és -fenntartókat. 

A rendezvényen az intézmények bemutatkozása mellett a diákok információhoz juthatnak a különböző ösztöndíjakról, az egyes szakmákról, a duális képzésekről, nyelviskolákról, kollégiumokról, megismerhetik az átképzési lehetőségeket és karrierépítési tanácsokat is kaphatnak.

Az oktatási seregszemlén mintegy 150 kiállító és több, mint 43.000 látogató vesz részt évről évre. 44 magyar felsőoktatási intézmény, 7 nyelviskola és számos duális és szakképző, illetve átképző hely, valamint egyéb hallgatói szolgáltatást nyújtó kiállító gondoskodik a felsőoktatási lehetőségek teljes körű bemutatásáról.

Az aktuális munkaerő-piaci és pályaválasztási trendekhez igazodva a szervezők több informatikai és programozói képzést nyújtó központnak is bemutatkozási lehetőséget nyújtanak 2018-ban. A szakma iránt érdeklődőknek is biztos támpontot kínál a rendezvény, akár személyre szabott, akár külföldi- és egyéb nyelvtanulási lehetőségekkel.

A programok között a karriertervezés is kiemelt hangsúlyt kap. A duális képzési helyek és a leendő munkáltatók aktuális gyakornoki és karrierprogramjaikkal jelennek meg, a még bizonytalanok pedig pályaorientációs tanácsadók segítségével találhatják meg a számukra kedvező irányt.

A magyar felsőoktatási szereplők mellett 25 nemzetközi partnerrel is megismerkedhetnek a látogatók. A rendezvényen pedagógusok és intézményvezetők a szakma újdonságairól, korszerű taneszközökről és módszerekről informálódhatnak.

"Célunk, hogy az Educatio Kiállítás a közép-európai térségben is mérvadó oktatási kiállítás legyen, amely az élethosszig tartó tanulás gondolatát erősítve nemcsak a középiskolásoknak, hanem a már diplomával rendelkező felnőtteknek is bemutatja a felsőoktatásban rejlő valamennyi lehetőséget" - mondta Maszlavér Gábor főszervező, a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében.

A szervezők a Hungexpo G pavilonjában (1101 Budapest, Albertirsai út 10.) tartandó programra több mint 40 ezer látogatót várnak. A középiskolai csoportoknak előzetes regisztrációval segítik a szervezők a gyors bejutást, valamint iskolai igazolást is biztosítanak.

Az oktatási kiállításra a belépés mindenki számára ingyenes.

További információ

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére