Jelenlegi hely

Túléltük az első hetet!

Beindult a verkli, elkezdődött az iskola, de mi lesz később? Hogyan folytatódik? Mint tudjuk, a gyereknevelés nagy kaland, de most egy kicsit izgalmasabb a szokásosnál.

Pánik helyett nyugalom?

A múltkor a fodrásznál arról beszélgettek a hölgyek két festés között, hogy milyen jó, hogy nincs iskolás gyerekük, „ezen már túl vannak”, nem irigylik a mostani gyakorló szülőket. Egyikük „biztos forrásból” tudta, hogy hamarosan visszatér a digitális oktatás.

Hát tényleg nagy kihívás ma jó döntéseket hozni, tervezni, pláne nyugodtnak lenni. Ez egy különleges/abszurd év, sok kérdés kavarog most bennünk. Az aggódó szülők egymástól és sokszor egymásnak ellentmondó hírekből (időnként álhírekből) próbálják megtudni, hogy mi a helyzet.

Mindeközben nem árt kitalálni egy B tervet, mert bármelyik nap bejelenthetik, hogy megint otthonról tanulunk. A szokásos back to school vicces képek (pl. örömükben pezsgőt bontó szülők) mellett a „Nevessek vagy sírjak?” típusú humor is megjelent Sci-fibe illő képekkel (üvegburokba zárt gyerekek, szkafanderes tanárok).

A reggeli indulásnál a "betetted a tízórait, tesicuccot?, megvan a kottád?", mellé kötelező elemként a "megvan a maszkod?" kérdés is bekerült és érezzük, hogy a „Vigyázz magadra!” szülői intelemnek most komolyabb a súlya.

Részemről nem vagyok hajlandó aggodalmaskodni (a stressz gyengíti az immunrendszert), inkább mindent megteszünk, ami rajtunk múlik. Betartjuk és betartatjuk az előírásokat (már amit lehet, hiszen vannak betarthatatlan szabályok is…), próbálunk a pozitívumokra koncentrálni.

Azért van néhány örvendetes dolog is, nálunk például ezek:

  • Két kiskamasz gyerekünk titokban várta már a tanévkezdést, láthatóan sokkal jobban megbecsülik, hogy van „igazi suli”, mint korábban
  • Járhatnak „hagyományos” iskolába (ki tudja, meddig?), hiszen nemcsak oktatás, hanem közösségépítés és nevelés (növelés) is zajlik szeretett iskolánk falai között. Zoomon keresztül nehéz értékeket közvetíteni
  • A megszokott osztályközösségükbe tértek vissza (nem lehet könnyű az elsősöknek és az új sulit kezdőknek)
  • Már nagyon hiányoztak nekik az iskolatársak, barátok. Csínytevések, közös élmények, az iskola a lassan véget érő gyermekkoruk fontos helyszíne. A találkozások, a tanári minták átadása online nem igazán működik

  • Az osztályteremben nem kötelező a maszk, hiszen úgy nem nagyon lehet tanítani. Maszkban nehéz beszélni, hiányzik a mimika, a visszajelzések, és persze a mosoly
  • Valódi zeneórák és zenekari próbák (nem skype-os gitáróra), tesiórák, foci, rohangálás az udvaron
  • Még ugyanabba az intézménybe járnak, egyedül közlekednek, egyre önállóbban tanulnak
  • Kisebb a forgalom a metrón, villamoson, mostanában kevesebben járnak tömegközlekedéssel
  • Végre tudok otthon zavartalanul dolgozni, úgy megírni egy cikket, hogy nem szakítanak félbe félóránként

Ami rajtunk múlik…

Még a legoptimistábbak fejében is ott motoszkál a félelem, hogy mindez bármikor megváltozhat. Nagy feladat szülőként úgy bátorítani és erősíteni a gyerekeinket, hogy magunk is bizonytalanok vagyunk. De hát hol kaphatnának biztos hátteret, állandóságot, ha nem a családban?

Próbálunk tehát higgadtak maradni, tudatosan cselekedni, sopánkodás nélkül „normális” életet élni. „A hídon akkor megyünk át, amikor odaérünk” – tartja a bölcs mondás. Megoldottuk a karanténidőszakot, rutinos túlélőként ezt is megoldjuk.

Mit teszünk tehát?

  • Azzal foglalkozunk, ami rajtunk múlik: felvesszük a maszkot, amikor kell, betartjuk a járványügyi védekezés életszerű szabályait
  • Kerüljük a szélsőségeket: szerintem, ha sohasem hordjuk a maszkot, az hasonló felelőtlenség, mint azt hinni, ha rajtunk van, az mindentől megvéd bennünket
  • Megtanítjuk őket megbízható, hiteles forrásból tájékozódni, hogy ne higgyenek el mindent, amit itt-ott hallanak. A neten széles a skála a vírustagadóktól a világvégét vizionálókig, ill. a kamuoldalaknak se dőljünk be
  • Figyelünk egymásra, segítünk, akkor is tartjuk a távolságot a járműveken, boltban, ha mások nem teszik
  • Az iskola intézkedéseit nem bíráljuk felül, nem kritizáljuk, akkor sem, ha néhány dolgot magunk sem értünk. Megbízunk bennük, hogy a legjobb tudásuk és szándékuk szerint járnak el, mint eddig, annyi év alatt. Gyerekeinkkel megbeszéljük az előírásokat (mi az értelme, mire figyeljenek) és arra biztatjuk őket, hogy kövessék ezeket
  • A szokásos "Mi volt a suliban?" kérdésen túl próbáljuk beszéltetni őket az érzéseiről, örömeikről, szomorúságukról, félelmeikről. Próbáljuk türelmesen, közbeszólás nélkül meghallgatni őket

  • Kialakítunk egy napirendet, amit (több-kevesebb sikerrel) betartunk
  • Szedjük a vitamint, igyekszünk egészségesen táplálkozni, hétvégén kirándulni, sétálni menni
  • Milyen jó dolog történt veled ma vagy hallottál róla? - Gyűjtjük a jó híreket (igazi kihívás!), ezeket megosztjuk egymással
  • Együttműködünk a szülőtársakkal, összefogunk a tanárokkal (akiknek tényleg fel van adva a lecke)
  • Elengedjük, hogy mindenkinek meg akarjunk felelni (járványtól függetlenül)
  • Fokozzuk az izgalmakat, készülünk a középiskolai felvételire
  • Nem hagyjuk ki a Gondviselést a történetből. Aki megtartott minket a karantén alatt, most is velünk van!

Nyugodt, örömteli, (lehetőleg offline) tanévet kívánok mindenkinek! Vigyázzatok magatokra!

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére