Jelenlegi hely

Természet, ahol otthon vagyunk

XI. Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok - július 8-9.

A Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok sok gyógynövénybarát számára az egyik legfontosabb nyárindító esemény. Idén július 8-9-én – szombaton és vasárnap – várják a szervezők a gyógynövények szerelmeseit Szabó Gyuri bácsi falujába, a Bükk egyik eldugott, romlatlan szépségű településére, Bükkszentkeresztre.

Gyuri bácsi, a Bükki füves ember ajánlásával

A rendezvény megálmodója, a 89 éves Gyuri bácsi a népi gyógyítás egyik legtapasztaltabb mestere, aki kisgyermekként nagymamájától, Bori nénitől, a falusi gyógyító asszonytól tanulta a gyógyfüvek ismeretét. A sajókazinci nagymama nagy kincset hozott magával szülőfalujából: a gyógyító növények ismeretét, tiszteletét, a népi gyógyító tudást. Mint a környék ismert javasasszonya, ő kúrálta a hozzá forduló betegeket. Kisunokáját már gyerekkorában hívta az erdő, rengeteget kószált a természetben, és szívta magába a nagymamájától hallott gyógynövényes ismereteket.    

Gyuri bácsi az évtizedek alatt folyamatosan továbbfejlesztette, gyarapította ismereteit a gyógynövényekről, harmonikusan vegyítve javasasszony nagymamája ősi tudását saját tapasztalataival és a legfrissebb fitoterápiai kutatásokkal. Ebben hű segítőtársa lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa fitoterapeuta is, aki szintén elkötelezett a gyógynövényes ismeretterjesztés, egészségvédelem iránt. A bükki füvesember hite a növények gyógyító erejében sokak érdeklődését keltette fel a fitoterápia világa iránt, így a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapok immár több ezer látogatót vonz. Bár Szabó Gyuri bácsi már majdnem 90 éves, éppen az ő nyitottsága, tanulni és a tanítani vágyása garantálja, hogy a Gyógynövénynapok egy mindig friss, naprakész témákkal jelentkező, több generációt megszólítani képes fesztivál.

„Természet, ahol otthon vagyunk” 

A fenti mottó köré épül az idei program. Szabó Gyuri bácsi és lánya a fesztivál mindkét napján tart majd előadást és nyilvános tanácsadást is, melyen a közönség kérdéseit válaszolják meg. A rendezvény háziasszonya természetesen ismét Kertész Zsuzsa lesz. A fesztiválon meg lehet majd hallgatni Schäffer Erzsébet Príma Primissima díjas írót, Szendi Gábor táplálkozási szakértőt, dr. Halmy Lászlóné Esztert, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökét, dr. Gillich István természetgyógyászt. Előadást tart majd dr. Gelléri Julianna interdiszciplináris gyógyító, Árvai Nóra pszichológus, Kump Edina környezetkutató és Nagy Réka (Ökoanyu) blogger is. Soltész Erzsébet dietetikust nem csak a színpadon hallhatják majd, de szombat délután a Diabess sátorban személyre szabott táplálkozási tanácsokért is fordulhatnak hozzá.

A fesztivál ideje alatt a látogatók szakképzett túravezetők kíséretében kirándulhatnak a Bükkben, és óránként indulnak séták Gyuri bácsi legendás gyógynövénykertjébe is. A kisgyermekes családokat szabadtéri népi játékok és kézműves foglalkozások várják. Akik szívesen beállnának egy-egy könnyebb mozgásórára, azok Zsámbókné Zana Mária Aviva- és jógaóráin vehetnek részt. A rendezvény résztvevői ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokra is bejelentkezhetnek, és az alternatív gyógyítás képviselőivel is találkozhatnak. A fesztivál ideje alatt hatalmas kirakodóvásár is várja a vendégeket: a falu főutcáján ilyenkor a pultok házi készítésű szörpöktől, lekvároktól, sajtoktól roskadoznak.

A XI. Gyógynövénynapokra a szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne kiszállni egy kicsit a mindennapok hajtásából, és szívesen eltöltene egy inspiráló, szívet-lelket melengető, hangulatos hétvégét Bükkszentkereszten.

Részletes program 
Miskolcimami - Tóth Ági, Györgytea

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére