Jelenlegi hely

Fuss!! Babakocsival

Eltérőek a vélemények erről. Van, aki ha komplikáció mentes a szülés már a 6 hetes kontroll után engedi, hogy óvatosan nekikezdjünk a sportnak, de a nőgyógyászok és az intim torna tanárok nagy része azt javasolja, hogy a szülés és terhesség során megnyúlt szalagok miatt csak 6 hónappal szülés után kezdjük.



 

Nagyon fontos a fokozatosság a babánknak és nekünk is. Szoktatni kell csemeténket a babakocsizáshoz, ezért első körben fél óránál több nem javasolt. Kis távokkal kezdjünk neki, mivel pár hónap elteltével olyan, mintha újrakezdők lennénk, és a mozgásunk is más lesz, mint amit megszoktunk, mivel magunk előtt toljuk a babakocsit.

 
Meg kell szokni, hogy mekkorát léphetünk, anélkül, hogy beleütközne a lábunk a babakocsiba, és hogy egy kézzel fogjuk a kocsit, a másikkal pedig végezzük a szokásos karmunkát. Meg kell találni hogyan kényelmes. Használjuk a babakocsit úgy, mint egy mankót! Így nem lesz nehezebb vele a futás, sőt! Ízületeinket például jobban kíméli, mivel minimálisan megtámaszkodunk a babakocsin, így kisebb lesz a terhelés. Figyelnünk kell arra is, hogy terhesség alatt sokkal lazábbak ízületeink.
 

Legyünk türelmesek magunkkal! Értékeljünk minden megtett métert.

Először mindössze 20-30 perc javasolt, és nem is feltétlenül kell kocogással kezdeni: egy gyors, tempós séta is tökéletesen megfelel. Magunkkal vihetjük kedvenc zenénket is, mert nem biztos, hogy olyan könnyen fog menni a futás, mint szülés előtt, a zene viszont rengeteg energiát adhat. Igyekezzünk kifelé figyelni, gyermekünkre, a tájra, a fákra, házakra, emberekre, ne pedig arra, hogy mennyire nehéznek találjuk, és miért nem megy jobban.

Ha bármi kellemetlenséget, például alhasi fájdalmat érzünk kocogás során, várjunk kicsit, hagyjuk még piheni szervezetünket! Ilyen esetben ha mindenképp igényünk van a mozgásra, szobabiciklizés, pilates, kismama torna javasolt.

Apa is kezdheti a futást, akár már pár hetesen, anyukák pedig később csatlakozhatnak, ha szervezetük már készen áll!

 

Forrás: www.fussbabakocsival.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére