Jelenlegi hely

Egy kis elsősegély – szülőknek!

A gyermekek egészen születésüktől kezdve rengeteg veszélynek vannak kitéve. A felelős szülők igyekeznek minimálisra szorítani a balesetek számát, de ez gyakran nem sikerül. Ha megtörtént a baj, akkor viszont sokat tudnak tenni, hogy maradandó egészségkárosodás ne következzen be. A hatékony és gyors elsősegély életet menthet és állapotromlást előzhet meg.

Magyarországon a balesetek miatt több gyermek hal meg, mint az összes betegség következményeként. Természetesen jobb megelőzni a bajt, de még a legfigyelmesebb családban is előfordulhat közlekedési baleset, háztartási baleset, iskolai vagy óvodai baleset. Ilyenkor többségében koponya-, végtag-, szem- és bőrsérüléseket kell ellátniuk az orvosoknak. A súlyosabb esetekben mentőt kell hívni, amelynek kiérkezéséig is van teendő. Érdemes megnyugtatni a sérültet, majd gyors és hatékony elsősegélynyújtásban részesíteni. Ehhez célszerű megtanulni a sebellátást, a vérzésenyhítést, a mérgezéses, fulladásos esetek, az égési sérülések és a csonttörés kezelését, valamint az újraélesztést.

Sebellátás

Előfordulhat horzsolásos sérülés, kialakulhat vágott, zúzott, szúrt, harapás miatti seb. Mindegyiknél eltérő lehet a fájdalom és a vérzés intenzitása. Ha nagyon mély a seb, fontos, hogy mielőbb ellásuk, mivel abban a kórokozók hamar elszaporodhatnak. A kezelést a gumikesztyű felvétele után úgy kezdjük meg, hogy a seb környéket megtisztítjuk sebbenzinnel vagy betadinnal (ezek recept nélkül elérhetők a patikákban). A sebet vízzel csak akkor mossuk le, ha szennyeződés került bele. Utána következhet a vérzés erőssége szerint megválasztott steril gézlap sebre helyezése és kötszerrel, ragtapasszal rögzítése.

Vérzéscsillapítás

A gyöngyöző, hajszáleres vérzést sebtapasszal, steril gézzel fedhetjük be, miután a seb környékét lefertőtlenítettük. Azonban ha folyamatos, vénás, visszeres, gyűjtőeres sötétpiros vérzésről van szó, szükség lehet a steril géz tetejére géztekercset tenni és azt leragasztani. Ha a körbetekert gézgombóc nyomást gyakorol a sebre, nagy eséllyel eláll a vérzés. A túl szoros kötés viszont a keringést gátolhatja. A vérző személyt fektessük vagy ültessük le, a vérző testrészt pedig emeljük a szív fölé, és úgy lássuk el a sebet.

Artériás vérzésnél rózsaszínes, világospiros a vér színe, itt arra kell figyelni, hogy ha nem cselekszünk gyorsan, elvérzés történhet. Ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy a gyereket nyugalmi állapotba helyezzük, majd a vérző verőeret ujjunkkal a szív és a sérülés között a csonthoz szorítjuk, majd ellátjuk a sebet. Itt a sebfertőtlenítésnél sokkal fontosabb a szakszerű artériás nyomókötés. Súlyos vérzés esetén mindenképp kérjük orvos segítségét.

Mérgezés

Szén-monoxid mérgezésnél (melynek fokozatosan vagy hirtelen jelentkező tünetei a lüktető fejfájás, szédülés, zavartság, hányinger, hányás, végtaggyengülés, bénulás, légszomj, görcsrohamok, félrenyelés, légzésbénulás, ájulás) a gyereket azonnal vigyük ki a gáztérből a friss levegőre, és ha szükséges, ott kezdjük el a lélegeztetést a mentők kiérkezéséig. Persze, a szobába belépve ne lélegezzük be a mérgezett levegőt (a szén-monoxid ugyanis már kis mennyiségben a szervezetbe jutva súlyos következményekkel járhat), nyissunk minél több ablakot.

A háztartási vegyszerek egy része lúg-alapú, ezeket mindig zárjuk el a gyerekek elől. Ha mégis érintkezik egy lúgos anyag a bőrével, akkor azt azonnal mossuk le tiszta vízzel.  Szembe kerülve szintén bő vízzel öblítsünk. Ha megissza a gyerek, itassunk tejet vele, de ne hánytassuk, mert visszafelé is végigmarja majd a nyelőcsövet a vegyszer.

Ugyanez érvényes a sav miatti balesetekre. Lenyelt sav esetén is itassunk tejet a gyerekkel és még véletlenül se hánytassuk meg. A légútba jutott sav esetén szüntessük meg a további belégzést, és a gyereket félig ültessük fel, majd biztosítsuk neki, hogy friss levegőt lélegezhessen be. A szembe jutott savat és a felmart bőrt is bő vízzel mossuk legalább 10 percen át.

Egyedül gyógyszermérgezésnél kell hánytatni, és általánosságban igaz, hogy a magánál lévő mérgezettet nyitott szájjal az oldalára kell fektetni, és minden mérgezéses esetet meg kell mutatni orvosnak.

Fulladás

Fulladást okozhat például a félrenyelés. Ha a nyelőcső helyett a légútba kerül és megakad egy nagyobb ételdarab vagy apróbb játék, akkor üljünk le egy székre, fektessük keresztbe a gyereket a térdünkön úgy, hogy a feje némileg lelógjon, majd egyik kézzel támasszuk meg a mellkasát, a másik kezünkkel pedig magabiztosan, de nem túl erősen mérjünk ütést a két lapockája közé a hátára. Közben nyugtassuk a gyereket. Ha továbbra is fennáll a fulladás, köhögtessük, egyúttal azonnal hívjunk mentőt.

Lenyelt idegen test esetén itassuk meg a csecsemőt, hogy a tárgy a nyelőcsőből biztosan megérkezzen a gyomorba. Figyeljük a székletet pár napig, hogy megjelenik-e abban az idegen test. Ha nem, ráadásul a gyereknek hasfájása, nyelési nehézsége van, vagy hányna, esetleg kékülni kezd, és az ájulás határán áll, azonnal hívjunk orvost.

Égési sérülés

Égési sérülést okozhat a túlzott napozás, a bőr érintkezése tűzzel, gőzzel, forró folyadékkal, kályhával, forró elektronikus eszközzel és egy robbanás is. Ilyenkor az égett testfelületet mihamarabb hűtsük 15-30 percig hideg folyóvízzel. Nagy kiterjedésű égési sérülésnél az érintett folyadékpótlására is figyelni kell. Minden esetben hívjuk ki a mentőt, de addig is semmilyen krémet, vattát ne tegyünk az égett testfelületre.

Csonttörés

Csonttörésnél a sérült csont rögzítését kell megoldani úgy, hogy az ne tudjon elmozdulni. Ha nagyon fájdalmas ez a folyamat, adhatunk fájdalomcsillapítót. Nyílt törésnél a seb környékét fertőtleníteni kell, majd tegyünk a sebre steril gézlapot. Az erős vérzést is csillapítsuk, és hívjunk mentőt. A gipszben eltöltött idő általában 6 hét, de a teljes gyógyulás ennél több időbe telhet a csontszövet regenerációjától függően.

Újraélesztés

Ha meggyőződtünk arról, hogy a gyerek legalább 10 másodpercig ingerekre nem reagál, nincs légzése, szívverése és mellkasmozgása, akkor haladéktalanul kezdjük el az újraélesztést egy vízszintes felületen. A gyerekeknél a szájukon át (a csecsemőknél a szájukon és az orrukon egyszerre) végezzünk 5 befúvást. Egy-egy befúvás 1 másodpercig tartson és ne legyen túl erős. Utána végezzünk 30 mellkasi lenyomást a mellkas közepén két ujjal, miközben a gyerek fejét megfogjuk. Aztán a 30 lenyomást kövesse két befúvás, és ezt ismételgessük a keringés helyreállításáig, a mentők kiérkezéséig.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére