Jelenlegi hely

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.

Követői szeretnék a rovarok, méhek, lepkék, pókok, az összes beporzó életterét biztosítani akár közvetlen környzeetükben, a házi kertekben is. A közösségi médiában #NoMowMay, magyarul #vagatlanmajus hashtagekre keresve számtalan inspirációt, csoportot, képet és videót találni.

Miért épp májusban ne vágjuk a füvet?

Ebben a hónapban nemcsak, hogy sok növény virágzik, de sok fajnál a beporzók új generációja is most kezd repülni. Mutatunk knéhány okot:

  • Ezzel támogatjuk az eltűnőben lévő méheket és a biodiverzitást.

A biodiverzitás, a sokszínűség az élet alapja. Minél többféle növény jelenik meg, annál több faj talál élelmet vagy éppen menedéket magának.

  • A magasabbra hagyott fű hűsíti a talajt, ezzel együtt a környezetét is.
  • Nem kell annyit locsolni sem, mert nem ég ki,
  • és több szén-dioxidot nyel el, mint az öt centinél rövidebbre vágott.

Bizonytalan vagy, kicsi a kert, kellene másra is a hely?

Van, aki nem teheti meg, hogy az egész kert vágatlan maradjon, hol fognak tollasozni vagy épp focizni a gyerekek? Ilyenkor megoldás lehet, ha csak a kert egy-egy részében hagyja megnőni a növényzetet.

Félreeső helyeken, amiket keveset, vagy egyáltalán nem használ a család. Vertikálisan terjeszkedve is gondolkodhatunk, pl. a kerítés mentén, lépcsőzetes virágtartót, magaságyás használva.

Forrás

Jónéhány virágzó, mézelő faj jól tudja magát érezni egy nagyobb cserépben, mint a zsálya, levendula, nyári orgona, macskafarkú veronika, harangvirág, fűszernövények… szinte végtelen a sor.

Forrás

Kevés a virág a kertedben?

Léteznek méhlegelő magkeverékek, szórd szét, következő évben már magától szaporodik. Veteményesed van? Nem baj! A legegyszerűbb növények is vonzhatnak bizonyos fajokat. Például a répa, murok, kapor egy gyönyörű lepke, a fecskefarkú kedvence.

További részleteket és személyes tapasztalatok olvashattok a témával kapcsolatban a VIRÁGjárók, MÉHlegelők Facebook-csoportban.

Mit tehetünk még a beporzókért?

Biztosítsunk elegendő vizet a rovaroknak

Forrás

A forró tavaszi, nyári napokon a méhek is megszomjaznak. Tegyen ki egy lapos tányért vízzel tele a takarmánynövények közelébe, vagy ha van méhkaptára, akkor az mellé. A murva és az apró kavicsos terület kifutó- és leszállópályaként szolgál a méhek számára. A madáritató is jó lehet nekik, de érdemes tenni bele egy nagy követ, ha a víz kevés lenne, nem érik el a pereméről.
Ne felejtsd el naponta újratölteni friss vízzel.

Még beporzóbarátabbá tennéd a kertet? Rengeteg segítséget találsz ITT.

Rovarszálló: lakóhely a méhek számára

Már készen is kaphatók rovarhotelek a nagyobb kertészetekben, lakberendezési boltokban. De otthon is egyszerűen tudunk készíteni.

Így néz ki egy méhgarázs azaz inkább luxushotel (MME)

Fakeretbe, szekrénybe, régi ágyrácsra, kiselejtezett ablakkeretbe rögzíthetünk sok összegyűjtött vékonyabb faágat, nádszálakat összekötve, tobozokat, nagyobb ágakba, tüzifa kugliba, gerendahulladékba különféle átmérőjű lyukakat fúrhatunk. Kitömhetjük több marok szalmával, de jöhet egy lyukas téglatest is. Tegyük napos helyre, virágzó növények közelébe.

Több ötletért, technikai tudnivalókért látogass a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalát.

Tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy a rovarok nem üldözendő lények!

Tudtad, hogy a vadméhek pont olyan szorgalmasan porozzák a virágokat, mint mézelő társaik, ráadásul egyikük sem csíp? Az egyik legnagyobb Magyarországon is megtalálható faj a tőrösdarázs, méltán ijesztő mérete és hangja. Ők sem csípnek, de ezt a lábaink körül keringve nehéz elhinni róluk.

Ahhoz, hogy a gyermekeink ne féljenek tőlük, jobban meg kell ismerniük a beporzókat, rovarokat. Gyakran alaptalan, rossz magatartásformákat tanulnak el tőlünk, mikor például azt látják, hogy sikongat, csapkod egy felnőtt. Elég lenne, ha csak leülnénk egy kicsit, és megfigyelnénk őket, tanulnánk rólunk.

Mi legyen a vágatlan május után?

Sokan alig bírják kivárni, hogy lemenjen a vágatlan május, és máris neki lehet menni a fűnyíróval a kertnek, és végre mindent egyenesbe hozni.

De ha odacsalogattuk a rovarokat, akkor ezután mit fognak enni, ha eltüntetjük hirtelen az összes eleséget?

A rovarcsalogatás ugyanúgy egy felelősségteljes feladat, sosem vagyunk kész. Folyamatosan etetni, itatni kell őket.

  1. Hagyhatunk továbbra is vágatlan, virágba borult felületeket.
  2. Kialakíthatjuk úgy a kertet, hogy minden hétre jusson olyan virágzó és pollent adó növény, ami tápnövényként szolgálhat a későbbiekben.
  3. Az itatásról sem feledkezhetünk meg, ha már odaszoktattuk őket.
  4. Ne adjunk nekik cukros vizet.

Aki régóta olvassa V. Topor Erika írásait, biztosan találkozott már a lepkebarát kert koncepciójával vagy az egész évben virágzó évelő ágyások világával. Elhivatott szakember, ötletei rengeteget segíthetnek.

ADL - Debrecenimami

Forrás; Forrás

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Új Rumini kötetek- nem csak rajongóknak!

Rumini sokak kedvence: mutatjuk a sorozat részeit!

Nem kérdés, hogy a nagyovis és kisiskolás korosztály körében az egyik legnépszerűbb olvasnivaló a Rumini. Van, aki már önállóan olvassa, van, aki esti meseként hallgatja a tengerész egér izgalmas kalandjait. Sőt van, aki így is, úgy is! :) 
Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Szeptember az új január - őszi tippek az egészségéért

Sokan mondják, hogy szeptember az új január. A nyári lazulás után sokan motiváltabban érkeznek vissza az edzőtermekbe. Hogy a kezdeti lelkesedés pár hétnél tovább tartson, érdemes szakemberrel konzultálni és konrét célokat meghatározni.
Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Ki mondta, hogy az ősz unalmas legyen?

Az ősz számos lehetőséget kínál, hogy a gyerekek számára izgalmassá és élvezetessé tegyük ezt az évszakot. Összegyűjtöttem néhány ötletet, amelyek segítenek felfedezni az ősz szépségeit és kihasználni az évszak sajátosságait a családi élmények során.
Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Végzetes mondatok a gyereknevelésben!

Vannak olyan végzetes mondatok, amit a szülők később megbánnak. Van pár ismétlődő dolog, amit ha gyakran mondunk gyerekeinknek, akkor azzal akár hosszú távon nehezítjük meg a gyerek és a magunk életét is.- Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.
Ugrás az oldal tetejére