Jelenlegi hely

Család és karrier

Oldalak

Női vállalkozások titka

Női vállalkozások titka

Mi jellemzi őket? Miben jobbak? Milyen területen van szükségük segítségre, támogatásra? Mivel foglalkoznak? Miért jó, ha anya vállalkozik? Megmutatjuk.

Öt tipp otthonról dolgozó szülőknek

Öt tipp otthonról dolgozó szülőknek

Manapság egyre többen dolgoznak otthonról, ami amellett, hogy csábító lehetőség, veszélyeket is rejt magában. Nem olyan egyszerű összpontosítani és lendületben maradni, pláne, ha az embernek közben szülői feladatokat is kell teljesítenie. Lássunk öt tippet arra, hogyan csináljuk jól!

Anya tanul – nem mindig ott folytatódik minden, ahol abbahagytuk

Anya tanul – nem mindig ott folytatódik minden, ahol abbahagytuk

Az anyává válás kétség kívül az egyik legfelforgatóbb dolog, ami egy, a fejlett világban ma élő nő életében előfordul. A korábbi identitás és élet helyébe jön egy másik élettel (vagy több másikkal) kiegészített új élet. Szebb, teljesebb, értékesebb, tartalmasabb, ha felsőbb, normatív megfogalmazásoknak és nyomásnak akarunk engedni, ugyanakkor bizonytalanabb, szolgaibb, önfeladóbb, felelősségteljesebb, ha épp egy depresszió határán lavírozó kismamát kérdezünk meg.

10+1 tipp a hatékonyabb időbeosztáshoz!

10+1 tipp a hatékonyabb időbeosztáshoz!

Gondoltál már arra, hogy milyen jó lenne, ha nem 24, hanem 48 órából állna a nap? Téged is elborítanak a napi teendők és este fáradtan zuhansz ágyba, pedig sok elintézetlen dolgod maradt hátra? Van néhány ötletünk, hogyan változtass ezen.

 

Vigyázz, kész, vissza a munkába!

Vigyázz, kész, vissza a munkába!

Rengeteg szerepben kell megfelelnünk. Mindannyiunknak. Anyaként, apaként, feleségként, férjként, szüleink felé „örök gyermekként”. A sor könnyen tovább folytatható. Ha összeszámolom a munkahelyi kapcsolatok típusait is, akkor végképp számtalan szerepet kell tudnunk magunkban összeegyeztetni. Ez jó esetben sikerül, és megpróbáljuk a különböző szerepekben töltött időt egyenletesen elosztani, észrevétlenül váltani egyikből a másikba.

Önkéntesnek lenni jó! Hogy miért?

Önkéntesnek lenni jó! Hogy miért?

Mivel az önkéntes munka anyagi ellenszolgáltatás nélkül valósul meg, ebben az esetben nem a pénz az, ami munkavégzésre motiválja azokat, akik az önkéntességet kipróbálják.
Az önkéntesség komoly változást indíthat el az életünkben. Kinyílik számunkra a világ, máshova helyeződnek a hangsúlyok, az is előfordulhat, hogy elkezdjük átértékelni az addigi meggyőződéseinket, értékeinket.
 

Önként és dalolva – Miért jó önkéntesnek lenni?

Önként és dalolva – Miért jó önkéntesnek lenni?

Mert jó érzés az időd, lelkesedésed, tudásod adományozása egy fontos ügyért! Hasznosan töltheted a szabadidődet, barátokkal, értékes kapcsolatrendszerrel gazdagodhatsz, kipróbálhatsz új szakmát és tevékenységet, sok tapasztalatot és élményt szerezhetsz, és az álláskeresésben is segít.

Mire tanít az anyaság, amit a munka világában is hasznosíthatunk?

Mire tanít az anyaság, amit a munka világában is hasznosíthatunk?

Már a várandósság is kemény kiképzés, de a kisgyerekek mellett olyan „szuperképességekkel” és kompetenciákkal gazdagodunk, amiket nem lehet iskolában megtanulni. Érdemes ezeket tudatosítani magunkban és a munkáltatókban is!  Nézzük csak, mit csinál egy anya?

Szívesen dolgoznál otthonról? A teljes igazsághoz ez is hozzátartozik!

Szívesen dolgoznál otthonról? A teljes igazsághoz ez is hozzátartozik!

Otthonról dolgozni ráadásul a saját vállalkozásodban álom. Pláne nyáron, amikor reggel csak kiülsz a teraszra a bögre kávéddal, péksütivel, nincs rohanás a munkába, nincs dugó, nincs idegesítő főnök, nincs kétpercenként megszólaló telefon, nincs “csak egy gyors kérdés”-t neked szegező kolléga, és nincs időrabló értekezlet. Viszont van madárcsicsergés, friss levegő, inspirálódás, nyugalom, szabadság és örömteli munkavégzés. Gondolnánk! 

munka Gyes után

GYES után, avagy hova lett a munkaköröm?

A hatóság tapasztalatai alapján gyermekszülést követően akkor sem feltétlenül számíthatnak a nők zökkenőmentes  visszatérésre a munka világába, ha látszólag biztos munkahellyel rendelkeznek a gyermekvállaláskor.

Terhesség a határozott idejű munkaszerződés alatt

Terhesség a határozott idejű munkaszerződés alatt

A kérelem szerint kérelmező egyszer már meghosszabbított munkaszerződését annak lejártát követően a munkáltató nem hosszabbította meg, illetve nem kötött kérelmezővel határozott idejű munkaszerződést, mivel időközben kiderült, hogy a munkavállaló várandós.

Otthon és munkahely - Anya dolgozik

Otthon és munkahely - Anya dolgozik

Előfordult már veled, hogy megkérdezték:
- Mivel foglalkozol?
- Otthon vagyok a gyerekekkel.
- Tehát nem dolgozol?

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére