Jelenlegi hely

Bébiológia - 30. hét

Bébi(bi)ológa, azaz Manó fejlődése hétről hétre: a várandósság harmincadik hete.

30. hét

Sportágválasztás

Kicsikéd – helyhiány miatt – az úszásról áttér a küzdősportok valamelyikére. Ezentúl ökölvívás, karate, esetleg erőteljes kick-box edzéseknek lehetsz passzív elszenvedője.

Mint a jó sportolónak, a babának is „szigorú” napirendje van, önfegyelemmel betartott kőkemény edzéstervvel: Ébredés után pár korty energiaital a magzatvízből (amit vissza is csurgat becsülettel), aztán bemelegítésként kis nyújtózkodás, helyezkedés könyökkel és térddel. Ezután következik maga az intenzív edzés. (Persze akkor a legjobb edzeni, mikor te épp nyugalomba helyezkedsz…) Izmai megfeszülnek, összpontosít, és rúg! Vagy öklöz. A bordaközi izmaidnak és a gyomrodnak szinte mindegy. Kicsi a bors, de erős!

Edzés után jön a megérdemelt pihenés. A sportember csukott szemmel alszik, vagy csak pihen. Ilyenkor él családi életet. Kedvesen csiklandoz belülről, vagy odatartott tenyeredhez simulva ábrándozik a kinti életről, amikor majd elválasztó fal nélkül bújhat hozzád.  

A 40 centi magas versenyző a 1,5 kilós súlycsoportban indul.

A rajzot Mucsi Tina készítette, a szöveget pedig az ötgyermekes Kaposvárimaminak, azaz Patak Cs. Gyöngyvérnek köszönhetjük.

A rajz és/vagy a szöveg jogellenes (a szerzők írásbeli hozzájárulása nélküli)  felhasználása esetén a közzététel napi díja (kötbér) bruttó 25.000 forint képenként / mondatonként.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Magyar Feltalálók Napja - amikor a magyar észjárásra büszkék vagyunk

Tudtátok, hogy van egy nap, ami csak a magyar feltalálóké? Minden év június 13-án ünnepeljük a Magyar Feltalálók Napját, amikor a világot formáló magyar elmék előtt tisztelgünk. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük, milyen találmányok születtek hazánkban, és hogy mennyi mindent köszönhetünk ezeknek a zseniális ötleteknek.
Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Ugrás az oldal tetejére