Jelenlegi hely

Felhívás: Ingyenes konduktív szűrővizsgálatot tartanak a Semmelweis Egyetemen

Központi idegrendszeri sérült, koraszülött, eltérő izomtónusú és megkésett motoros fejlődésű gyermekek számára tart ingyenes szűrővizsgálatot a Semmelweis Egyetem Pető András Karának Pedagógiai Szakszolgálata – tájékoztatatta az intézmény honlapját Gruber Mónika intézményegység vezető.


Fotó: illusztráció

Mint mondta, folyamatosan várják azokat az érdeklődőket, akikre az alábbi feltételek vonatkoznak:

• Megkésett mozgásfejlődésű vagy eltérő izomtónusú gyermekek 18 hónapos korig orvos illetve védőnő javaslata alapján.
A fejlesztés megkezdését nagyban segíti, ha a gyermek már rendelkezik BNO kóddal ellátott neurológusi javaslattal, mely az Intézményünket jelöli meg a korai intervenció megkezdésére.
• 3 éves korig központi idegrendszeri sérült, koraszülött, mozgássérült gyermekek.

Indokolt esetben az első vizsgálat során megbeszélik azt is, hogy milyen segítségre van szüksége a gyermeknek a személyre szabott fejlesztés mielőbbi megkezdéséhez.

A későbbi foglalkozásokon a szülők, családok a pszichoedukáció során megtanulják, hogyan tudják aktívan segíteni a gyerekek optimális pszichomotoros fejlődését. Cél az egyéni fejlődés utak kijelölése, elindítása.

Komplex fejlesztés során

  • a mozgássérüléshez kapcsolódó megismerő képesség (észlelés, érzékelés);
  • a kognitív képességek (figyelem, emlékezet, gondolkodás);
  • a beszéd és kommunikációs készség indítása,
  • valamint a szociális készségek kialakítása zajlik.

A szakszolgálat átlagosan havi 250 gyermeket lát el, túlnyomó többségük (200) első tanácsadásra vagy kontrollra érkezik, a többiek pedig korai fejlesztésen vesznek részt heti néhány órás időtartamban. Ez utóbbi is ingyenes, és jellemzően budapestiek veszik igénybe.

A vidéki gyermekeknek lehetőségük van édesanyjukkal együtt 3 hetes intenzív fejlesztésen részt venni, ilyenkor a szülők is elsajátíthatják, hogyan tudják majd otthon alkalmazni az itt tanultakat. Az elhelyezést és az ellátást térítés ellenében vehetik igénybe.

Jelentkezni a (1)-224-1510-es telefonszámon vagy az elsorendeles@semmelweis-univ.hu email címen lehet.

Forrás: Semmelweis Egyetemen

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére