Jelenlegi hely

Márc. 29-én kezdődik a nyári időszámítás!

Március 29-én kettőről három órára kell átállítani az órákat - az Európai Unió szabályozása alapján a nyári időszámítás minden tagállamban március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapján ér véget.

Természetesen aki nem időpontra siet valahová, az ráér reggel is tekergetni, gombokat nyomogatni. Vigyázat, egyes intelligens masinák (mobiltelefonok, számítógépek...) átállnak maguktól is a helyes időre, így könnyen előfordulhat, hogy a hálóban 7 óra van, viszont a konyhában már 8!

Az össznépi időzavart okozó megoldást hazánkban 1980-ban vezették be. A tudósok között máig élénk vita zajlik arról, hogy valóban spórolunk-e ezzel energiát, vagy felesleges az egész procedúra. Nos, valóban sokat változott a világ az elmúlt 35 évben, ám az biztos, hogy a nyár leghosszabb napján óraátállítás nélkül 3 óra 45-kor lenne napfelkete és 7 óra 46-kor napnyugta; így "hajnalban" órákon át ragyogó napsütésben alhatnánk, a grillezéshez pedig lámpát kellene kapcsolni.

A nyári időszámítás ezt a csúszást igyekszik mérsékelni. A magyar szakemberek tapasztalatai szerint az átállítással annyi energiát takarít meg az ország, mintha egy napig semmilyen elektromos eszközt nem használnánk.

Ugyan a közérzetünkre rövid távon negatív hatást gyakorol az átállítás, ám ez a reakció elenyésző ahhoz képest, amikor valaki időzónákon utazik át. Kisgyermekeknél és a szoros napirend szerint élő felnőtteknél értelemszerűen fáradtság, kimerültség, fejfájás, ingerlékenység jelentkezhet; ezt azzal küszöbölhetjük ki, ha az egy órás átállást több részletben, például 20 percenként vezetjük be, három napon át.

Tavasszal kellemetlenebb az átállás, hiszen egy órával korábban kell felkelni. (Ősszel azonban "visszakapjuk" a megspórolt 60 percet. ) A kellemetlenségekért kárpótoljon minket az, hogy tovább maradhatunk a szabadban: használjuk ki a lehetőséget!

 

Forrás: imami.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére