Jelenlegi hely

Közös akcióban az Invitel és a Csodalámpa

Kódbeváltással válthatjuk valóra beteg gyermekek kívánságait!

Tegyünk egy kis csodát, együtt! Váltson be egy támogatói kódot, és segítsen valóra váltani egy gyermekálmot!

Az Invitel 2015. április 1.-én indította útjára új kezdeményezését, amelyben 20 településen igyekszik megnyerni az ott élőket, hogy közösen csempésszenek egy kis örömet a súlyos betegségben szenvedő helyi gyermekek életébe. A lakosok kódok beváltásával segíthetnek megvalósítani a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány által felkarolt, életet veszélyeztető betegségekkel kezelt gyermekek kívánságait. Az Invitel minden kódregisztráció után növeli a támogatási összeget, és a kampány végén a résztvevők között összesen 20 tabletet sorsol ki abban bízva, hogy így minél többen hozzájárulnak majd egy-egy gyermekálom teljesítéséhez.

Közös akcióban az Invitel és a Csodalámpa

Mintegy ötezer 3 és 18 év közötti, életveszélyes betegséggel, például leukémiával, rosszindulatú daganatos betegséggel, cisztás fibrózissal (CF) küzdő gyermek él ma Magyarországon. Ha közvetlen közelünkben, lakóhelyünkön találkozunk velük, még jobban átérezzük sorsukat. Sokszor egy apró ajándék vagy új élmény is óriási erőt és lelki támaszt ad számukra. Az Invitel ezért a helyi igények iránt szintén elkötelezett Csodalámpa Alapítvánnyal együttműködésben e beteg gyermekek kívánságának teljesítéséhez mozgósítja 20 település lakóit.

 

Váltsunk valóra együtt egy gyermekálmot

A kicsik általában játékokat, a nagyobbak műszaki cikkeket kérnek, hogy a betegágyból is tarthassák a kapcsolatot a kórházon kívüli világgal. Mások szeretnének számukra jelenleg elérhetetlen helyre utazni vagy különleges dolgot tenni, például hőlégballonozni. Vannak, akik példaképeikkel, külföldi és magyar hírességekkel való találkozásra vágynak. Így voltak már olyanok, akik személyesen válthattak pár szót Johnny Deppel, Michelisz Norberttel, a pápával vagy épp Arnold Schwarzeneggerrel.

„Örömünkre szolgál, hogy az Invitel is csatlakozik ahhoz a támogatói körhöz, amelynek köszönhetően az elmúlt 12 évben a Csodalámpa több mint 2500 álmot váltott valóra szerte az országban, így szinte minden hétköznapra jutott egy meglepetés. A súlyos betegségben szenvedő gyermekek többsége meggyógyult, és a mai napig emlegeti az életre szóló ajándékot, amelyet korábban remélni sem mert volna” – nyilatkozta Patzauer Éva, a Csodalámpa Alapítvány ügyvezetője.

„Az Invitel jelen van a szolgáltatási területén élő helyi közösségek életében, így feladatunknak érezzük, hogy folyamatosan megújuló, az előfizetőink kényelmét növelő szolgáltatásainkon túl is minél többet tegyünk a helyi közösségekért és a családokért. Úgy gondolom, hogy a Csodalámpa több mint egy évtizedes elkötelezett munkájával már bizonyította, hogy szükség van jótevőkre a gyermekek gyógyulásához, így arra bátorítjuk az érintett települések lakóit, hogy csatlakozzanak közös kezdeményezésünkhöz” – tette hozzá Langsteiner Marianne, az Invitel lakossági vezérigazgató-helyettese.

 

Most játszva segíthet

A kampány keretében 20 városban érhetők el támogatói kódok a postaládákban, az Invitel Pontokban, a www.invitel.hu/csodalampa oldalon vagy az ott található menetrendben jelölt napokon az Invitel hostesseinél az Invitel Pont környékén és a település forgalmasabb pontjain. A kódokat a résztvevők április 30-ig regisztrálhatják személyesen az Invitel Pontokban vagy online a www.invitel.hu/csodalampa oldalon. Nyomtatott kód regisztrálására ezenkívül a 1288-as telefonszámon is lehetőség van.

Minden leadott kód után az Invitel 100 forinttal támogatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját, így több regisztrált kód nagyobb segítséget is jelent a szervezet számára. Az Invitel a részvétel ösztönzése érdekében ezért 20 db tabletet sorsol ki az érvényes regisztrációt leadók között.

 

További információ: invitel.hu/csodalampa

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére