Jelenlegi hely

Március a Barlangok hónapja

Indul az országos “Barlangoljunk!” kampány. A Magyar Nemzeti Parkok  természetvédelmi célja a sérülékeny természeti értékek megőrzése, melynek fontos eszköze a barlangok bemutatása. Márciusban hazánk látogatható barlangjait szeretnék megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel.

A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. Több, mint 30 barlang látogatható ma Magyarországon. Ezekből mindössze utcai ruhában a tíz legismertebb járható be. A többi pedig csak előzetes bejelentkezéssel, szakvezetéssel, védőruházatban tekinthető meg.

Fotó: anp.hu

A hónap során az érintett nemzeti parkok igazgatóságai különleges barlangi programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat.

Március folyamán mind a kiépített, így kényelmesen bejárható, világító testekkel és korlátokkal ellátott barlangjaink, mind pedig a kiépítetlen, kalandturisztikai barlangjaink megismerésére különleges lehetőségeket biztosítanak.

Fontos tudni, hogy nem minden barlang van egész évben nyitva. De 2018. március 10. és 15. között az összes többi látogatóhely is megnyitja kapuit a természetet kedvelők előtt.

Kedvezmények listája a teljesség igénye nélkül:

  • Aggteleki Nemzeti Park legnépszerűbb Baradla-barlangjában egész hónapban 20% kedvezmény;
  • Duna–Ipoly Nemzeti Park Pál-völgyi és Szemlő-hegyi barlangjában 10-30% kedvezmény jár a vezetett túrák áraiból;
  • Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban: a Szentgáli-kőlikben, valamint a Lóczy- és Csodabogyós-barlangokban normál ár helyett csoportáron léphetnek be a látogatók;
  • Duna–Dráva Nemzeti Park Abaligeti-barlangjába belépőjegyet váltók ingyen látogathatják nyitvatartási időben a pécsi Pintér-kert Arborétumot;
  • Bükki Nemzeti Park Anna-barlangjában és Szent István-barlangjában óvodásoknak 10 Ft-ért, egyéb kedvezmények gyerekeknek, nyugdíjasoknak;
  • A kedvezményes programok sora várja a várja a maradandó élményeket keresőket: családi programok, Manótúra, Denevérkaland, extrém és geotúrák, ősrégészeti túrák, barlangi kalandtúrák.
  • Érdekesség, hogy a Szemlő-hegyi barlangban megnyitottak egy eddig nem látogatható részt, a felfedező járatot az örvény túrán mutatják meg a látogatóknak.
  • Szerencsére egyre népszerűbbek a magyarországi barlangok, osztálykirándulásokra, földalatti földrajzórára, vagy környezeti nevelési programokra egyaránt.

Részletes program és belépőjegy információk ITT érhetőek el.

A részletes programok, kedvezmények a magyarnemzetiparkok.hu oldalon olvashatók.

 

Írta: Debrecenimami

Forrás: magyarnemzetiparkok.hu

Fotó: anp.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére