Jelenlegi hely

Egy otthoni játék, ami szinte nem kerül semmibe, mégis minden korosztály imádja

3. hete vagyunk itthon a gyerekekkel, itthonról dolgozunk, itthonról sulizunk, itthon szórakoztatjuk a gyerekeket, a tanárok, barátok és haverok helyett. Bevallom néha sok(k), de legtöbbször azért mégis azt mondhatom, hogy nagyon élvezzük, ennyi kreatív dologra, közös játékra GYES-es időszakunk óta nem volt lehetőség.

A napokban láttam egy nagyon klassz építőjátékos ötletet zöldborsóval és fogpiszkálóval, és mivel a kislányom matematikából éppen a téglatestekről tanul, gondoltam gyorsan ki is próbáljuk. Na de hát ilyenkor zöldborsó? És valljuk be ilyen ínséges időkben a fagyasztott borsót sem túl célszerű játékra használni, szóval gyorsan járt az eszem, mivel is tudnám helyettesíteni a borsót. Persze, hogy a jó öreg gyurmával, ami minden családból nélkülözhetetlen, legyen az kicsi vagy nagy gyerek. De ha nincs gyurmátok, akkor nagyon olcsón tudtok otthon is gyorsan készíteni, akár még nagyüzemi módban is. "Receptet" itt találtok hozzá.

Ez egy nagyon olcsó kategóriájú játék, kicsik is játszhatják, de a kamaszok és a szülők is tök jól be tudnak kapcsolódni.

Nem kell hozzá semmi más, csak egy nagy csomag fogvájó és egy jó nagy darab gyurma.

Emlékeztek még a babilonra, az építőjátékra ami gyerekkorunk nagy kedvence volt, na ez az ötlet pont azt az élményt hozza vissza.

A játéklehetőségek végtelenek, pont úgy, mint a legónál, mindig újabb és újabb ötletek jönnek elő, amit könnyedén meg is lehet valósítani.

Egyszerűen csak nyújtsunk ki gyurmából egy hosszú kígyót (persze, ha csak Ti is mérnöki ponosságú egyforma golyókat szeretnétek mint én...) és azt egyforma nagyságra daraboljátok fel, majd a kis darabokat formáljátok golyóvá, aztán ha van belőle jó sok, el is kezdhettek már játszani vele.

Nálunk, hogy ki is élvezte jobban a játékot, nem tudom, de az biztos, hogy én voltam az, aki lopva egy-egy új ötlettel a fejében folyamatosan kisurrant a konyhába, hogy csak még ezt az egyet gyorsan had építsem meg… és nem mellesleg nagyon jól jött a matek tanuláshoz is, még is csak könnyebben és élvezetesebben tanultuk meg a téglatesteket, a sulikba is be lehetne vezetni ezt, persze csak, ha újra iskolákba járhatnak már a gyerekek, de addig is gyakoroljátok otthon...

Jó szórakozást mindenkinek és ha tetszett az ötlet, oszd meg, hogy mások is játszhassanak vele!

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére