Jelenlegi hely

Nyomtatásra fel - kellő felkészüléssel!

A nyomtatás ma már nem számít extra funkciónak. Míg néhány éve cégek ezrei éltek abból, hogy az adathordozókon bevitt anyagokat kinyomtatták, addig napjainkban ez akár otthon, akár az irodában is pikkpakk kivitelezhető. Igen ám, de ahogy mind elterjedtebbé vált a technológia, úgy jelentek meg a kétes eredetű alkatrészek, amik azért képesek arra, hogy meglepetéseket okozzanak. És nem pozitív értelemben. Az elővigyázatosság többek között ezért elengedhetetlen.

Elég a nyomtató márkáját ismerni?

Azok, akik járatlanok az informatika világában, s tulajdonképpen a nyomtatásról sem sejtenek túl sok mindent, gyakran úgy hiszik, hogy teljességgel elegendő, ha az adott modell márkáját ismerik. Innentől fogva a hasonló nevű alkatrészek valószínűleg tökéletesek. Ez azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű. Elég végignézni a híres gyártók termékpalettáját. Azonnal kiderülhet, hogy számtalan konstrukcióval rendelkeznek, tehát az édeskevés, ha az adott eszköz márkaneve stimmel. A típusszám, a konkrét megnevezés kulcsfontosságú, ugyanis tökéletesen passzoló alkatrészek kizárólag így szerezhetők be.

Ez a szabály érvényes a keresett tonerek kiválasztására és megvásárlására. Nagyon nem mindegy, hogy melyik az a variáció, ami végül gépbe kerül. Hiszen ha a nyomtatóba nem a megfelelő, vele kompatibilis patron kerül, akkor nagy baj is lehet. A próbálkozás legrosszabb esetben az egész szerkezet meghibásodásához vezethet. Úgyhogy nem jó taktika a kísérletezgetés, hanem érdemes csak és kizárólag megbízható forrásból beszerezni azt az alkatrészt, kiegészítőt, amire szükségünk van.

A spórolás a beszerzésnél kezdődik?

Nem egészen, mert a minőséget meg kell fizetni. A tapasztalatok szerint ez azonban bőven megtérül a népszerű Canon toner esetében is. Hiszen a legfontosabb jellemvonás a megbízhatóság. Ha minőségi alkatrész kerül a rendszerbe, akkor az mind rövid, mind hosszútávon behozza a rááldozott összeget. Mégpedig sokszorosan. Ezért kifizetődő stratégia odafigyelni arra, hogy honnan, milyen forrásból származik a nyomtató lelkének is tekinthető toner. Mert ha minden rendben, ha az előkészületek rendben megtörténtek, akkor egyrészt elkerülhetőek a figyelmetlenségből adódó negatív fejlemények. Másrészt garantálható a szerkezet hosszú élettartama, hiszen az alkatrészek milyensége egy az egyben meghatározza a nyomtató teljesítményét és használhatóságát.

A fotó forrása:
DROPERDER / Shutterstock.com

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Adományozz okosan! – Tippek a jótékonysághoz

Jót tenni, valamit adni mindenki tud, akár időt, odafigyelést, megosztást. A támogatás nemcsak anyagi jellegű lehet, hanem szakértelem átadása, egy fontos ügy népszerűsítése, vagy lelki segítség formájában is megjelenhet. 
Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Ugrás az oldal tetejére