Jelenlegi hely

A modern irodaépületek árnyékában – irodabérlés Budapest területén

Átalakuló városkép

A főváros látképéhez egyre inkább hozzátartoznak az ég felé törő, modern irodaházak. Ezek az épületek kínálják a legkorszerűbb bérelhető irodákat. Ám természetesen Budapesten ezek megjelenése előtt is akadt üzleti élet, így a régebbi irodák ugyanúgy elérhetők bárki számára. A választás pedig abszolút saját döntés.

A modernizáció nagyban érinti a városok és települések képét is. Míg ez utóbb esetben talán kevésbé látványos, a nagyobb városok egészen sok helyen egészen új megjelenést kapnak. Elég csak összevetnünk Budapest különböző részeit, hiszen a városban szerves módon egyesül a klasszikus építészet és a modern épületegyüttesek újító hangulata. A modern épületek jellemzően az üzleti élethez, gazdasághoz kapcsolódnak, hiszen a legtöbb ilyen toronyházban irodák bérelhetők.

Az irodabérlés Budapest üzletileg frekventált helyein tehát egy igencsak elérhető opció, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a korábbi évtizedek irodaépületeiről sem. Ezek is ugyanúgy jelen vannak a városban és sok cég számára nyújtanak komfortos otthont. Az pedig, hogy nekünk melyik út tetszik jobban szubjektív vélemény és anyagi lehetőségek kérdése. Az irodabérlés Budapest irodaházaiban a döntés szempontjából talán mégsem olyan egyszerű.

Klasszikus kontra modern

A klasszikusabb irodaházak jellemzően a 70-es, 80-as években épült, esztétikailag kevésbé kielégítő épületek, ám funkcionalitásukba nem lehet belekötni. Iroda persze bárhol, így akár egy ténylegesen klasszikus, belvárosi társasház egyik lakásában kialakítható, de ez jóval több nyűggel jár. Az említett korosabb irodaházak pedig jellemzően olcsóbb megoldást kínálnak azon cégek számára, akik a bérleti díjon is előszeretettel spórolnak.

Így nem nehéz kitalálni, hogy az irodabérlés Budapest modern irodaházaiban más árkategóriát képvisel. Ezeket az épületeket szintén azzal a céllal alakították ki, hogy mindenben kiszolgálják az odaköltöző cégek üzleti tevékenységét. Ez az infrastruktúra és a kapcsolódó szolgáltatások területén is megmutatkozik. És persze igaz ez a lokalizációra is, de erről később. Ami biztos, hogy a főváros modern irodaházai rendkívül kecsegtető lehetőséget kínálnak az erre fogékony cégeknek, ám ennek meg is kérik az árát.

Munka az üzleti élet szívében

Az, hogy az irodabérlés Budapest valamely irodaházában sikeres lesz-e, nem a kínálkozó lehetőségeken múlik tehát. Az elképzeléseken és az erre fordítani kívánt pénzügyi kereten sokkal inkább. A költségvetés szempontjából persze minden cég képes felmérni saját lehetőségeit, ez inkább újonnan induló cégek esetén lehet problémás. A drágább bérleti díjért a már említett előnyök mellett azonban tudatosan meghatározott földrajzi pozíció is jár. Az újonnan épülő irodaházak ugyanis a legtöbb esetben külön szigetet képeznek.

Ezek a komplexumok a főváros üzleti fő verőereit képezik. A tudatos tervezésnek köszönhetően az irodabérlés Budapest üzleti negyedeiben tehát azzal is együtt jár, hogy cégünk rögtön szem előtt lesz, a gazdaság egy szigetén. Így az ambiciózusabb vállalkozások számára akár a magasabb bérleti költségek is vállalhatók ezért cserébe. De emellett természetesen ne mondjunk le a klasszikusabb irodaházakról, melyek költséghatékony, mégis élhető megoldást kínálnak bárki számára.

Szponzorált tartalom

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére