Jelenlegi hely

Cybergyermekeink - Egrimami írása

Cybergyermekeink

 

Hamarosan vége a nyári szünidőnek, bizonyára mindenkinek gondot okoz megoldani a gyerekek nyári elhelyezését, megszervezni a programokat. Pláne ha gyermekeink már nagyobbak, és nehéz őket a számítógép elől elrángatni. Pedig, ahogy a televízió nézésnek, úgy az internetes világnak is megvannak a veszélyei.

Agyunkban az önmagunkról alkotott képünk és a világ felé fordulás késztetése, és az ezekért felelős úgynevezett neuronális áramkörök 6 éves kor körül fejlődnek ki. A tévézés és számítógépezés ezt a fejlődést akadályozza, még pedig oly módon, hogy a test használatának minimalizálásával csökken a testérzet. Ez azt jelenti, ha gyermekünk nem mozog eleget, hanem a számítógép vagy tévé előtt ülve éli mindennapjait, bizony később jóval nagyobb nehézségekkel kell megküzdenie. A számítógép világa, egy valótlan kitalált világra épül, ez pedig igen nagy veszélyt hordoz az agy fejlődése, és a szocializáció szempontjából is. Hiszen egy elszeparált képzelt világban bármi megtörténhet, sok esetben büntetlenül, a valós kapcsolatok pedig elsorvadnak.

Érdemes odafigyelni gyermekünkre, ha szívesebben ül a számítógép előtt mint játszana a barátaival, és egyre több időt tölt az internet előtt. Sok esetben az éhség és fáradtság jeleit sem képesek reálisan kezelni ezek a gyerekek. Órákon át képesek étlen-szomjan ülni egy-egy játék előtt. Persze nem biztos, hogy a tiltás a megoldás. Használjuk ki gyermekünk ügyességét és kérjük meg tanítson időseket a környezetünkből az internetezésre, esetleg vigyük el egy kihívásokkal teli kalandra. Ki kell zökkenteni a nem való világból, hogy újra képes legyen felfedezni a való világot. Ne felejtsük el, gyermekeink nem születnek számítógépfüggőnek, hanem azzá válnak, és a mi felelősségünk a fejlődésük segítése.

 

Égető Eszter

Egrimami Egyesület

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ugrás az oldal tetejére