Jelenlegi hely

Helyesen fegyelmező család

Beküldő lakhelye: Heves megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Ha helyesen jártam el konfliktusok esetén, ha nem ösztönből neveltem, ha nem durrantam el.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A szabályok betartatása, fegyelmezés.

Az utóbbi hónapokban állandóan "gyepálja" szóval és tettel egymást az 5 és a 3 éves fiam. Sokszor próbálom szétválasztani őket, megértetni hogy lehet birkózni, de nem teljes erőből, a másikra nem figyelve. Tiszteljék a másikat, ne húzzák állandóan egymást. 
Olvastam a 2 könyvet, és próbáltam a gyakorlatba átvinni, de segítség nélkül, egyedül, nem átbeszélve valakivel nagyon nehéz. Nem vagyok/voltam a fizikai bántalmazás híve, mostanában próbálom tudatosan a fenékre verést alkalmazni . James Dobson: Az akaratos gyermek című könyv nevelési elveit alkalmazva, mert ő is keresztény író, mint ezen könyvek írói, és nekem ez sokat jelent.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék higgadtan nevelni, úgy hogy nem sérülnek lelkileg. Szeretettel, de jó praktikákkal. Védőnő vagyok, és szeretnék átadni jó praktikákat a családoknak.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Tiszta víz, tiszta élmény – kirándulás iható forrásokhoz a családdal

Magyarország tele van szebbnél szebb forrásokkal, ahol a természet csendje és a tiszta víz varázsa együtt ad élményt. Hoztam pár igazán hangulatos helyet.
MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

MegaPapír rajzpályázat 2025 - 1.000.000 Ft összértékű nyereménnyel

Pályázat típusa: rajzpályázatKorosztály: óvodások és általános iskolás alsó tagozatosokBeküldési határidő: 2025. június 10.
Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Ugrás az oldal tetejére